Újabb felajánlás érkezett a közmédia jótékonysági akciójára: Rofusz Ferenc filmrendező a 40 évvel ezelőtt készült A légy című Oscar-díjas animációs film egyik eredeti rajzát ajánlotta fel, így járulva hozzá az Együtt az Autistákért Alapítvány támogatásához - hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának szerdai adásában.

A légy című animációs filmhez készült rajzot 150 ezer forintos fix áron lehet megvásárolni a jótékonysági kampány keretében.
Annak idején A légy című animáció teljesen újszerű film volt, a légy szemébe helyezte be a kamerát, így a három és fél perces történet alatt a film nézője a zümmögve bolyongó rovar szemével látja a világot. Több ezer rajz készült alkotáshoz - hangsúlyozta a szerdai adásban Rofusz Ferenc. A két éven át készült animációs film az első magyar rövidfilm, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak. 1981-ben Rofusz Ferenc azonban nem lehetett jelen az Oscar-gálán, és a szobor is csak később került hozzá.

 

Jelenetkép A légy-bőlForrás: Filmarchívum

Mint mondta, egész életében rejtély marad számára, hogy miért nem vehetett részt a díjátadón.

 

Fél évvel korábban, az Oscar-gála előtt Los Angelesbe volt meghívásom a film kapcsán, amin ott lehettem  

- mondta, kiemelve, hogy a magyar delegáció vezetője vette át 1981-ben illegálisan az Oscar-díjat. Az elismerést később visszavették, és két hónappal később kapta meg személyesen a rendező.

 

Ez már egy egészen más rendezvény volt, nem olyan, mint amikor ott ülök és látom, amikor feltépik a borítékot. Én a Szabad Európa Rádión keresztül értesültem arról, hogy megkaptam az Oscar-díjat. A legboldogabb és legszomorúbb ember voltam akkor  

- idézte fel a rendező.

Eddig 20 millió 400 ezer forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! kampányra, de továbbra is várják a felajánlásokat. Az adakozni vágyók a 13616-as számot tárcsázva, vagy a 13616-as számra küldött SMS-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal támogathatják az Együtt az Autistákért Alapítványt.