Ron Howard Ausztráliában forgatja a thaiföldi barlangi mentés történetét

Ron Howard az Inferno német premierjén 2016. novemberében
Vágólapra másolva!
Ausztráliában forgatja a két évvel ezelőtt Thaiföldön lezajlott drámai barlangi mentés történetét Ron Howard Oscar-díjas rendező. A film felvételei márciusban kezdődnek Queenslandben - írta pénteken a Variety.com.
Vágólapra másolva!

Ausztrália 13 millió ausztrál dollárral (2,9 milliárd forinttal) támogatja az MGM és Imagine Entertainment Thirteen Lives (Tizenhárom élet) című produkcióját.

A film felidézi azt, hogy 2018-ban egy ifjúsági focicsapat esett fogságba a heves esőzések okozta áradás miatt a thai Tham Laung-barlangban.

A fiúk edzőjükkel napokig élelem nélkül várták, hogy elérjék őket a mentők, miközben az oxigénjük is fogyott a szűk helyen, ahova az emelkedő víz elől húzódtak. A csapat megmentésére nemzetközi mentőcsapat állt össze, amelyben brit és ausztrál búvárok is részt vettek.

Ron Howard az Inferno német premierjén 2016. novemberében Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Britta Pedersen


Paul Fletcher ausztrál kommunikációs, kiberbiztonsági és művészeti miniszter hangsúlyozta, hogy a produkció 435 munkahelyet teremt filmes szakemberek számára és több mint 96 millió ausztrál dollárt (21,5 milliárd forintot) hoz az ország gazdaságának. Mint mondta, nagyon büszke arra, hogy éppen Ausztráliában forgatják ezt a filmet, amely a sok önkéntes erőfeszítését, a nemzetközi mentőcsapat összetett mentési munkáját követi nyomon.

- tette hozzá a miniszter.

A Thirteen Lives című film az ausztrál kormány 400 millió ausztrál dolláros pénzügyi csomagjából részesül.

A következő hét évben olyan nemzetközi produkciókat támogatnak a keretből, amelyek munkát teremtenek a filmiparban és hozzájárulnak a helyi gazdaság élénkítéséhez.

A barlangban több mint két hetet töltő csapatról és kimentésükről már több produkció is készült, köztük Tom Waller The Cave című filmje, amely tavaly a dél-koreai Puszani Filmfesztiválon debütált.