A magyar filmgyártás nem állt meg a koronavírus-járvány második hullámában, a járványügyi előírások szerint azonban a lehető legszigorúbb feltételeknek kell megfelelnie a stáboknak. Ezt a járványügyi szabályok mellett a filmeket finanszírozó Nemzeti Filmintézet is megköveteli. A Katinka című portréfilm forgatása zavartalan, azonban két, színpadról televízióra adaptált film készítése is megállt a fertőzés miatt. Paczolay Béla filmrendező Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényének tévéfilm-változatával nem tud a terveknek megfelelően haladni, de Vidnyánszky Attila többszörös fesztiváldíjas színházi rendezését, az Isten ostora című darab tévés változatának munkáit is szünetelteti a járvány.

A forgatási terület manapság egyike a legszigorúbb járványügyi szabályoknak alárendelt munkakörnyezetnek, nemcsak a színészeket és a stáb valamennyi tagját, a sajtónak meghirdetett nyílt napon pedig az odaérkező újságírókat is komoly feltételekkel engedik be.  Nyár közepén kényszerleállás után kezdték ismét forgatni Madarász Isti (Hurok, A fekete múmia átka) új nagyjátékfilmjét, mára pedig az utómunkáknál tart az Átjáróház című munka. Már június végén éltek a szabályok, amely szerint csak vérvizsgálat után juthattak be a területre az újságírók. Pedig a felvételek szabadban zajlottak, és a tesztelők elmondása szerint akkoriban több ezer ember között sem találtak fertőzöttet.  Madarász készülő egészesetés filmje egy szürreális szerelmes történet, amelyben a fiú halott szerelmével „randevúzik", közben a valóság és a szellemvilág határmezsgyéjén létezik. 

A stábokat egyre szigorúbb szabályok kötik, rendszeresen tesztelnek a koronavírusra a filmesek, aki pozitív eredményt mutat, annak azonnal ki kell állnia a forgatásból, de az sem mehet a kamera közelébe, akinek a családjában felbukkant a vírus. 

Már az utómunkáknál tart A játszma című film is, Fazakas Péter rendezése, amelynek januárban a stúdiójeleneteit veszik fel, a bemutatót pedig jövő év végére tervezik. Néhány napra le kellett állniuk az egyik szereplő pozitív tesztje miatt, a gyártásnak extra feladatot jelentett az ezzel járó átszervezés. A történet, amelynek forgatókönyvét Köbli Norbert írta, a hatvanas évek hidegháborús éveibe vezet, és egy állambiztonsági játszmát tár fel.

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Lajos Tamás producer és Köbli Norbert forgatókönyvíró a Játszma forgatásán a budapesti Tátra utcában 2020 október 20-ánFotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

A Kádár-éra modernizálódó, "konszolidációs" időszakában járunk, amikor a már rejtettebben működő állambiztonságon belül tovább folynak a hatalmi harcok. A közel tíz évvel ezelőtti A vizsga (2011) című film egy "backstory" a mi filmünkhöz. Ez A játszmáig ható előtörténet is kellőképpen kibomlik a cselekmény során, így A vizsga ismerete nélkül is élvezhető ez a mozi  - mondta lapunk érdeklődésére a rendező.

A járvány második hullámának felszálló szakaszára esett Csuja László (Virágvölgy, Egy hónap háború), és Nemes Anna festőművész közös játékfilmje, a Jámbor szörnyeteg, amit november 5-én kezdtek el forgatni, és egyelőre a tervek szerint haladnak. Csuja második játékfilmje az egyik legnívósabb forgatókönyv-fejlesztő workshopon, a Sam Spiegel International Film Lab-on fődíjat kapott, a zsűri 50 ezer dollárral támogatta a munkát.

A Virágvölgy-höz hasonlóan ismét civil főszereplőt választott a rendező Csonka Eszter személyében, a fitnesz-világbajnoknő egy doppingszerek nélkül élő testépítőnő önkeresésének történtét filmesíti meg. A rendező szavai szerint a test melodrámája ez a munka. 
Kicsit aggasztó ebben a jelenlegi helyzetben forgatni, de természetesen az előírásoknak megfelelően járunk el, napi tesztelés mellett engedjük össze a dolgozókat. Egyéb speciális védekező módszereket is bevetünk: például forgatási szünetben ozonizátort használunk, amely teljesen fertőtleníti a felületeket, minden baktériumot, kórokozót, vírust elpusztít. Haladnunk kell, nem állhatunk le. Esetünkben az is közbeszól, hogy a főszereplőnek gerincsérve volt, és nem kockáztathatjuk meg, hogy lerobbanjon. Pótolhatatlan karakter, az ő alakja köré épül a történet - teszi hozzá Csuja.

Rendkívül szigorú szabályok mellett forgat a Katinka portréfilm stábja is év eleje óta, a készülő mozi Pálinkás Norbert rendezése. Amint azt Bederna László producertől megtudtuk, a stábjukban egész évben nem volt megbetegedés. Ötnaponta kell orr- és garattesztet végezni, ez a módszer biztosabb a vértesztnél, mert a betegség kezdetén, majdnem százszázalékosan kimutatja a fertőzést.

Az elmúlt hetekben hat napot forgatott a csapat, az International Swimming League (ISL) profi úszóligán, ahová több mint 50 országból érkeztek úszók. A felvételek és a versenyek a SOTE szigorú egészségügyi felügyelete mellett zajlottak. Bederna úgy látja, az úszók rendkívüli fegyelemmel viselik a megnehezített körülményeket, margitszigeti szállodájukban teljesen elszeparáltan élnek.

Némileg átírta a koronavírus-járvány a történet azon síkját, ami az olimpiára való felkészülést rögzíti, hiszen manapság minden másként alakul. Ma már tudjuk, hogy lesz olimpia, de a verseny később és más körülmények között zajlik, mint normális esetben történne. Nehéz dokumentumfilmet forgatni, úgy, hogy nem látjuk a sportolók fél arcát, hiszen maszk fedi őket   – tette hozzá a producer.

A színházak szorított helyzetén színházi darabok televíziós adaptációjának támogatásával segít a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett mentőöv az Egyedi Színház 2020 című nyáron meghirdetett pályázat. Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényének filmadaptációját Paczolay Béla rendezi, a csapatnak azonban kétszer is meg kellett a munkával állnia koronavírus-fertőzés tünete miatt. 
Egy hete álltunk meg, mert folyamatosan pozitívak voltak a tesztek a stábban, ha azonban engedi az egészségügyi helyzetünk, akkor december 5-től folytatjuk a felvételeket. Tíz napra terveztük egyébként a több helyszínen készülő munkát - mondta az Origónak a rendező.

Bakos-Kiss Gábor és Bánsági Ildikó Bánffy Miklós A nagyúr című műve alapján készült, Vidnyánszky Attila rendezésében színpadra állított Isten ostora című színmű próbáján a Nemzeti Színházban 2014. december 17-énForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Televíziós film lesz Vidnyánszky Attila Isten ostora című többszörös fesztiváldíjas munkájából is, mely 2015-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb előadásának és legjobb rendezésének díját is elnyerte, mivel azonban a stáb jó része pozitív tesztet mutatott – noha többségükben nem lettek betegek –, ezzel a munkával is átmenetileg szünetelni kell. 
Mások mellett az Operaház, a Pesti Magyar Színház, az Örkény István Színház, a Kolibri Színház, a Nemzeti Színház és a Thália Színház is készül ilyen televíziós adaptációval.  Ezeknél a produkcióknál azonban nemcsak a vírusfertőzés gátolhatja a munkát, de a színészekkel történő egyeztetés sem zökkenőmentes. Az élő színházat ugyanis felváltotta a stream színház, folyamatosan próbálnak a színészek, emiatt sem könnyű a televíziós munkákat elkészíteni.