Folytatás készül a tavaly bemutatott, A vándorló Föld című nagy sikerű kínai sci-fihez. A közösségi médiában olvasható bejelentés szerint 2023-ban, a kínai holdújév napján debütál az új produkció.

A folytatást is Kuo Fan rendezi, akárcsak ez eredeti filmet, amely Liu Cehszin azonos címmel megjelent Hugo-díjas regénye nyomán született. Az író executive producerként működik közre a folytatás elkészítésében.
A vándorló Föld a jövőben játszódik, és a Föld megmentéséről szól, amelyet a  Nap pusztulással fenyeget. A 2019 februárjában bemutatott produkció 4,68 milliárd jüanos (214 milliárd forintos) jegybevételt hozott.


A vándorló Föld-et, amely több kínai filmdíjat is elnyert, a múlt hét végén ismét forgalomba hozták a kínai mozikban egy 11 perccel hosszabb, bővített változattal, aminek címe A vándorló Föld: 2020-as külön kiadás.