Új időket hirdetett a filmezésben – mert a bevált kliséktől, rögzült alkotói szemlélettől és szinte minden addigi gyártási módszertől és formanyelvtől elrugaszkodott – a francia új hullám az ötvenes-hatvanas években. Godard, Truffaut, Chabrol, Rivette és Rohmer, ők öten. Az irányzat talán legjelentősebb képviselője Jean-Luc Godard, aki képes volt egészen másként gondolkodni a filmről elődeinél. Noha a nouvelle vague forradalma relatíve rövid ideig tartott, mégis nagy tűzzel lángolt, és nemcsak a filmeseket szabadította ki magukra erőltetett, örökölt béklyóikból, de felszabadítóan hatott a nézői szemléletre is. Jelentősége mai napig vitathatatlan az európai és az egyetemes filmművészetben egyaránt. A rendező 90. születésnapján olyan hazai filmeseket kérdeztünk, akikre alkotói útjuk megtalálásában nagy hatást tett Godard. Koltai Lajos operatőr, András Ferenc, Sopsits Árpád, Fekete Ibolya, Szomjas György filmrendezők és Bikácsy Gergely filmesztéta, a francia filmművészet egyik legavatottabb hazai szakértője mondta el az Origónak, miért tartja korszakos alkotónak Jean-Luc Godard-t.

A múlt századelő nézője bálványozza a filmet, a mozi számára templom, az ötvenes évekre azonban megteremtődik Európa-szerte az igény azokra az alkotókra, akik egészen más attitűddel közelednek a filmhez elődeiknél, a nézőket pedig bálványaik elhajítására késztetik. Jean-Luc Godard (1930. december 3.) mozija teljesen új alternatívát kínál: bevonja a nézőt a filmjeibe, részesévé teszi a történetének, mert – akárcsak a francia új hullám többi képviselőjét – a közvetlen élmény érdekli, a történet addig bevált, sablonos elbeszélése helyett. 

Kifulladásig (Jean-Paul Belmondo és Jean Seberg)Forrás: AFP

Mindjárt első nagyjátékfilmjében a Kifulladásig-ban (1959) szabadon engedi a kamerát, újfajta beállításokkal kísérletezik, a szimmetrikus rendezettséget elfelejti, mindeközben felfedező útra hívja a konvencionális snittektől és történetmeséléstől elkényelmesedett nézőit. 
Öncélú gyönyörrel rakosgatja össze a világnak a technika által összetört darabjait  – állapítja meg Pier Paolo Pasolini filmrendező egyik tanulmányában.

Godard alkotásait „függő beszédként" is emlegetik, de mit is értenek ez alatt a filmesztéták? Lényegében az attitűdöt, amellyel alámerül hőseinek lelkébe és így nemcsak lelki alkatukkal, de nyelvükkel is azonosul. Miként a kamerát, úgy színészeit is élni hagyja.

A megvetés (Michel Piccoli és Brigitte Bardot)Forrás: AFP


A godard-i figurák nem ritkán a rendező szócsövei, ezért érdemes néhány dialógusából ideidézni: 
A film olyan, mint egy harc: szerelem, gyűlölet, cselekvés erőszak és halál, egyszóval emóció – mondja az önmagát játszó amerikai rendező, Samuel Fuller a Bolond Pierrot-ban. 
A fénykép igazság, a film pedig másodpercenként huszonnégyszer az igazság  – hangzik el A kis katoná-ban. 

A véletlenben benne van az élet, az életben túl sok a véletlen – állítja a "szomorú bohócnak" becézett Ferdinand, ugyancsak a Bolond Pierrot-ban. 

Az így gondolkodó és alkotó ember művészetének lételeme a véletlenszerűség, az improvizáció. Számára minden jelenség egyforma, az ő „függő beszéde" nem más, mint a világ megannyi részletének megkülönböztetés nélküli, egymás mellé helyezése, bármiféle folyamatosság teremtése nélkül. 

Godard kezdeti filmjeinek friss levegője visszavonhatatlanul magával rántotta magyar kortársait, akik máig az ő igézetében dolgoznak, életművét megkerülhetetlennek tartják.

A francia filmművészet egyik legavatottabb hazai szakértője, Bikácsy Gergely Balázs Béla-díjas filmesztéta lapunk megkeresésére arról beszélt, hogy a godard-i technika miként alakította át a film narratíváját. 
Nagyon fontos filmtörténeti fejezet az új hullám. Noha az ötvenes évek közepétől indul, és 1965-ig beszélhetünk mozgalomról, hatása máig tapasztalható az európai filmben. A magyar filmesek között Rózsa János, Szabó István vagy Kardos Ferenc munkáiban egyértelműen tetten érhetők motívumai, stílusjegyei. Godard teljesen új, addig nem ismert vágástechnikát hozott a filmnyelvbe, a Kifulladásig jellegzetes ugráló vágása nemcsak furcsa ritmust adott a filmnek, de az elbeszélés módját is megváltoztatta. Úgy gondolta, hogy nem kell folyamatnak lennie a filmben sem az adott snitten belül, sem a teljes filmen. A francia új hullám annyiban is eltér az elődöktől, hogy míg korábban irodalmi hagyománya volt a filmnek, az új hullám már jellemzően nem nyúl klasszikusokhoz  – mondja Bikácsy, aki a rendező több mint ötven filmje közül a Bolond Pierrot (1965) című klasszikust említi, mint a rá legnagyobb hatást gyakorló Godard-filmet. „Ha a mozgalom kezdete az ötvenes évek derekán volt, tetőpontja az 1959-es évre tehető, az 1965-ös Bolond Pierrot zárja ezt a filmtörténeti fejezetet."

Jean-Luc Godard és Jean-Paul Belmondo a Bolond Pierrot forgatásánForrás: Collection Christophel via AFP


András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező (Veri az ördög a feleségét, Dögkeselyű, A nagy generáció) több élethelyzetben találkozott Godarddal, ő is abba a generációba tartozik, amelynek az újhullám nagyban hozzájárult alkotói útja megtalálásához. 
Két név van az emlékezetemben, kezdetektől fogva, mert amikor serdültem két irányzat hatott rám mellbevágóan a filmtörténetből: a francia és a lengyel új hullám. A franciák közül a legfőbb állócsillag számomra Francois Truffaut, a másik Jean-Luc Godard. Truffaut egyszerre rendezője és írója a Négyszáz csapás-nak, amivel egyből a legjobb rendező díját nyerte Cannes-ban, és azóta is ragyognak munkái a filmművészet egén. Godard első nagyfilmjének, a Kifulladásignak Truffaut írta a forgatókönyvét, szoros szellemi kapcsolat az övék. Érdekes paralel pálya: az első nagy filmes rendezéssel világhírűek lettek, mondhatnám, egyetlen gurítással az összes bábut leütötték


Felidézte, hogy amikor Franciaországban mindkettejükkel megismerkedett, addigra Godard és Truffaut már nem voltak barátok. Néhány évvel ezelőtt találkoztam vele újra a Velencei Filmfesztiválon. Ott ült a hatalmas szivarjával, egyedül a bárban. Nagyon örült, amikor odamentem, boldog volt, hogy van, aki megismeri. Ötvenévesen itt járt Budapesten, a születésnapja környékén hívták meg. Akkor Árvai Jolán szerkesztővel forgattam vele riportot, amelyet később a Magyar Televízió nem adott le, sőt megsemmisített. Meghökkentő válaszokat adott kérdéseinkre, többek között azt, hogy: nincs magyar film, olyan, hogy magyar filmművészet nem létezik, nem ismeri a magyar filmeseket. Elképesztő dolgokat tudott mondani, igazi enfant terrible volt. Ultravagány ember, aki minden mondatával meghökkentett 
A késői Godard-alkotásokról szólva elmondta, lenyűgöző életút, szűnni nem tudó alkotókedv az övé, konzekvensen ugyanazt csinálja egész életében. 
Olyan, akár egy Nobel-díjas tudós, aki a kísérleteket szakadatlanul végzi laboratóriumában. Ő kezdte el alkalmazni az utószinkront, vagyis, hogy minden elhangzott dialógust utószinkronban ismét felmondatott a színészeivel. Semmi olyat, ami addig aranyszabály volt a filmezésben, nem tartott, mindig olyanhoz nyúlt, ami addig nem volt megengedve. Mai napig ki tudott tartani, pedig rengeteg izmus és irányzat volt azóta.  – tette hozzá.

A szerelem dicséreteForrás: AFP

Az Oscar-díjra jelölt, Európa Filmdíjas Koltai Lajos, a világhírű, Kossuth-díjas operatőr állítása szerint a Szabó István-féle generációból mindenki a francia új hullámon nőtt fel, már megvolt bennük a készség a szabadabb munkára. 
A cinéma verité módszere nyomán elkezdtünk az utcán ellesett módon filmezni. Izgalmas volt felismerni, hogy ami mellettem történik, néha izgalmasabb, mint ami előttem, és a mai napig jól tudom kötni a felvételeimben ezt a felismerést, mint egy filmes mondatot. Kísérletező kedvet adott nekünk Godard, egy izzóval becsavarva próbáltunk dolgozni az ő nyomaiban. Szabadon filmezett, de a kísérleteit szigorúan végrehajtotta, mégis rendkívüli lazasággal viszonyult a filmhez. A Kifulladásig sikere után mindenki az operatőrt, Raoul Coutard-t követte. Megtörte a kameramozgás összes addigi szabályát, a statív használatát megkérdőjelezte, a film nézőpontját megváltoztatta  – mondta el az Origónak Koltai Lajos.

Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező, a Kopaszkutya, a Roncsfilm, a Könnyű testi sértés rendezője pályáját is nagyban meghatározta Godard, különösen a Kifulladásig, amely sokat hozzátett ahhoz, hogy filmes lett. 
Godard mondta: A filmhez elég, ha szabad embereket fényképezünk. Ő maga volt a legszabadabb ember és filmes gondolkodó, aki a filmet és a filmnyelvet megszabadította korábbi béklyóitól. Különösen korai figuráit érdekes megfigyelni, akik rendkívül szabadon mesélnek, léteznek a vásznon. Én magam is próbáltam személyes utamat megtalálni a filmezés során, de Godard hatását nem lehet elvitatni  – mondta érdeklődésünkre Szomjas György.

Felidézte, a Filmművész Szövetség titkáraként 1980-ban ők hívták meg a francia filmhét alkalmából a mestert, és együtt ünnepelték születésnapját.

Mentse, aki tudja (az életét)Forrás: MK2 Distribution

Fekete Ibolya Balázs Béla-díjas filmrendező lapunknak arról beszélt, a ma diákjai számára is megkerülhetetlen filmélmény Godard munkássága. 
Korszakos filmrendező, a Kifulladásig-gal felrobbantotta a filmkészítés összes avíttas koncepcióját. A mai napig inspiratív az a totális szabadság és könnyedség, amivel a történeteit meséli, ahogyan a kamerát használja, ahogyan vág. Ha hallgat rá az ember, ma is friss dolgokat sugall. Tudom, mert a diákjaimat mindig lelkes stílusgyakorlatokra sarkallja. Én nagyon sokat tanultam tőle attól kezdve, hogy Szomjas Györggyel a Könnyű testi sértés-re készülve újranéztük a Hímnem Nőnem-et. Ma is úgy kezdek egy filmhez, hogy bármely szemtelen ötlet belefér egy történet elmondásába, ha észnél van az ember. Mert minden, amit Godard csinált, nagyon is átgondolt filmes filozófia. Mondta is: az, hogy hova szúrod le a kamerát, világnézeti kérdés. 

Mindenek felett Godard bátorsága volt felszabadító hatással Sopsits Árpád Balázs Béla-díjas rendezőre: 
Ahogyan szerkesztett, vágott, ahogyan a színészeket vezette, és ahogy a dramaturgiát használta. Hihetetlen sokszínű kísérletezés jellemző rá a filmmel, a filmnyelvvel, mint narratív eszközzel. Kedvenceim az Éli az életét, a Bolond Pierrot, a Week-end – egy kozmoszban elveszett film és a Mentse, aki tudja (az életét). Mindegyikben, de az egész életműben a kamerával való közlekedés az emberek, a színészek között teljességgel ellentmondott minden korábbi szemléletnek, szabálynak, igazi polgárpukkasztó volt. Ha ma egy olyan filmet csinálna valaki, amiben 10-15 percig háttal látunk embereket beszélgetni, filozofálni egy pultnál, sehol nem adnák le. Kétségtelen, hogy kellett az a kor, a 60-as évek, ami befogadta ezt a szabálytalanságot, új irányt. Ahova Godard elmerészkedett a filmkészítés során, oda nem merészkedett el senki más. A hatvanas évektől kezdve mind a mai napig nem tudok ilyen vagány, kérlelhetetlen kísérletezőről, mint ő, bár az utóbbi két évtizedben készült filmjei már sokszor számomra is követhetetlenek, de vitára serkentők. Az is egyedi benne, ahogy a szakmával kommunikált, amennyire nem érdekelte és nem befolyásolta senki és semmi. Új filmnyelvet teremtett kétszer is! Az ő munkásságával összehasonlítva napjaink filmnyelve, dramaturgiája újra konzervatív irányba tendál

Éli az életét (Anna Karina)Forrás: AFP

Az új hullám forradalmán jóval túl a kései Godard-ról is megkérdeztük Bikácsy Gergelyt, hiszen örökké megújuló az elmúlt évtizedben is alkotó filmesről van szó. 
Godard utolsó két évtizedének legértékesebb munkája a magyarországi művész mozikban is vetített Búcsú a filmnyelvtől című filmje. Az eredeti cím jelentése is kettős (Adieu au langage) a beszélt nyelvre, és a filmnyelvre is vonatkozik. Az egész film zseniális képi és szövegrészletek töredéke, a gondolati és képi montázsok "fiatalos" és teljesen eredeti halmaza, a kollázs egyik lehetséges filmváltozata. Godard talán érettebb lett, de ötven évvel ezelőtt már ezt a képi nyelvet beszélte. Mondják róla, hogy tudatosan szétroncsolta a filmművészet addigi nyelvezetét. Ő sem tagadta. Igen, legyen: de ez a képi eredmény gazdag, és a jövő filmrendezőinek kell valamit kezdeni vele..." – ecsetelte Bikácsy Gergely.

A mozi idestova 125 éves, évszázadokkal fiatalabb, mint a festészet vagy az irodalom, amelynek újítói a múlt század elején robbantak be és hoztak máig meghatározó forradalmat. A technika fejlődésével intenzíven változó filmnyelvi lehetőségek sűrűjében a jelenkori alkotóknak még mindig kiindulópont a matuzsálemi korba érkezett, több mint hat évtizede szüntelenül filmező (legutóbbi filmjét, a Le livre d'image-t két éve mutatták be a cannes-i filmfesztiválon) Jean-Luc Godard nyelvezete. Mindaddig, míg nem jön egy újabb kor, ami igényt teremt hasonló bátor felfedezőkre, és velük együtt annak befogadói, akikkel együtt korszakossá válnak.