Terry Gilliam disztópiája, a 12 majom végig játszik a nézőjével: adott nekünk egy időutazó, aki a világvége után tér vissza a múltba – de a világvége előtt sem tűnik annyira szépnek az élet. Vajon ő az őrült, vagy mindenki más? És mi a köze 12 majomnak az emberiség pusztulásához? Terry Gilliam filmjét 25 éve mutatták be.

1997-ben halálos vírus pusztít el hét milliárd embert. A túlélők elhagyják a föld felszínét. Ismét az állatok uralják majd a földet - egy paranoid skizofrén vallomásának részletei, 1990. április 12., Baltimore megyei kórház.

2035-ben James Cole-t (Bruce Willis), a kivételesen erős emlékezőtehetségű fegyencet  "önkéntes" alapon visszaküldik a múltba, hogy minél többet megtudjon a vírus eredetéről, hogy az információk alapján ki tudják fejleszteni az ellenszert. A rosszul működő időgép miatt viszont 1996 helyett először 1990-ben tér magához, ahol a zavart férfit azon nyomban elmegyógyintézetbe is zárják. Az egyik pszichiáter, Dr. Kathryn Railly (Madeleine Stowe) próbál segíteni rajta, poszt-apokaliptikus történetével viszont ötletet ad egy másik páciensnek, Jeffrey Goines-nak (Brad Pitt).

Madeleine Stowe és Bruce WillisForrás: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP

Ezzel a rövid leírással csak a felszínt kapargatjuk: a 12 majom egy komplex, kiábrándult, de közben a maga módján mégis pozitív végkicsengésű sci-fi a világvégéről, és arról, ami utána jön, az időutazásos történetek minden előnyével és hátrányával.

Terry Gilliam filmje 1995 decemberi limitált bemutatója után 1996 januárjában indult hódító útjára, hogy aztán mind a közönséget, mind a kritikusokat megfogja ez a bizarr vízió arról, hogy mire is számíthat az ember az év végére. 

A filmet Chris Marker Le Jetée című, 1962-es rövidfilmje inspirálta. A csupán állóképekből álló, fekete-fehér kisfilm egy olyan férfi történetét meséli el, aki még gyerekként végignézi egy ember halálát egy repülőtéren, aminek az emléke egész életében is kísérti. Évekkel később, a harmadik világháború kitörése és az emberiség nagy részének kipusztulása után a felnőtt, immár fogságban tartott férfit egy időutazással kapcsolatos kísérlet alá vetik.

A Le Jetée alapján David és Janet Peoples írta a forgatókönyvet, Gilliam pedig annak ellenére elvállalta a rendezést, hogy szívesebben dolgozik olyan filmeken, amelyeknek az írásáért is ő felelt. Gilliam keze nyoma viszont látszik minden képkockán: a pesszimista jövőképben, ahol minden lepusztult, az emberiség a föld alá kényszerült, a felszín életveszélyes a vírus miatt, az állatok pedig visszaszerezték maguknak a bolygót.

Bruce WillisForrás: Photo12 via AFP/Archives du 7e Art/Universal Pictures/Universal Pictures

Ugyanakkor a múltról sincs jobb véleménye: legyen szó az elmegyógyintézet méltatlan körülményeiről, vagy az utcákon élő hajléktalanokról, a kétes arcokkal teli hotelekről, az ember óhatatlanul jogosnak érzi a filmben is felmerülő kérdést: az emberiség tényleg megérett a pusztulásra?

Cole szemében pedig kezd összemosódni a jelen és a jövő (ami számára ugye a múlt), az álom és a valóság, és miközben ő egyre inkább kételkedik önmagában, úgy hisz egyre jobban a pszichiátere a férfi igazában. És közben újra és újra felbukkan a 12 majom hadseregének egyszerre nevetséges és hátborzongató jelképe.

Brad Pitt és Bruce WillisForrás: Photo12 via AFP/Archives du 7e Art/Universal Pictures/Universal Pictures

Ugyan a film már a legelején közli velünk, hogy ami történt, megtörtént, nem tudják megakadályozni, hogy a vírus elszabaduljon, a néző mégis az utolsó pillanatig reménykedik abban, hogy a világot a hagyományos értelemben is sikerül megmenteni. A 12 majom ehelyett másfajta katarzist nyújt, a világ rendje helyreáll ugyan, de már messze nem arról a világról van szó, amit mi ismerünk.

Brad PittForrás: Collection Christophel via AFP/© Universal pictures / Atlas entertainment/Universal Pictures / Atlas Enter

És mit mondhat nekünk a 12 majom most, 2021-ben, egy világjárvány idején? Talán a korabeli közönségnél egy mai néző sokkal inkább át tudja érezni azokat az apró örömöket, amiket Cole él át akkor, amikor a föld felszíne felett mozoghat védőruha nélkül, sétálhat a szabad levegőn, érezheti a szél süvítését az arcán. 

Akárhogy is, nem csak a szomorú "aktualitása" miatt érdemes megismerni Terry Gilliam vízióját a már nem is olyan távoli jövőnkről - és múltunkról. Brad Pitt ezért a filmért kapta első Oscar-jelölését, és Bruce Willis is remekül hozza a rendszerrel és saját magával egyszerre harcoló főszereplőt. 

És ami még biztosan velünk marad, az Paul Buckmaster fülbemászó, az események abszurditását tökéletesen visszaadó, tangó alapú fő témája: