Vágólapra másolva!
Idén szeptember 21. és 25. között rendezik meg az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Mint közleményben felidézik, a verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg.


Az idei filmes seregszemlére április 20-án éjfélig lehet benyújtani a műveket három kategóriában. A versenyre korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók, alkotócsoportok olyan filmekkel, amelyek 2018. január 1-je után készültek. Pályázni fikciós nagy- és kisjátékfilmekkel, valamint kísérleti filmekkel lehet, utóbbi kategóriában lehetőség van animációs és mobiltelefonnal készült filmek benyújtására is. A szervezők várják a járványhelyzetre reflektáló, a karantén alatt készült filmeket is, amelyek bekerülhetnek a fesztivál programjába.