Európába hamarabb érkezhet Daniel Craig utolsó Bond-filmje

Daniel Craig mint James Bond
Vágólapra másolva!
Egy héttel hamarabb mutatják be Ausztriában a Nincs idő meghalni című James Bond-filmet.
Vágólapra másolva!

A 007-es brit titkos ügynök 25. kalandjának bemutatása tavaly óta húzódik a pandémia miatt. Legutóbb október 8-ra tűzték ki a mozis forgalmazás kezdetét világszerte. A Universal Pictures osztrák honlapja (universalpictures.at/keinezeitzusterben) azonban most újabb dátumot hozott nyilvánosságra.

A Daniel Craig főszereplésével, Cary Joji Fukunaga rendezésében forgatott produkciót Ausztriában már szeptember 30-tól láthatják a mozinézők.

A honlap nem közölte, hogy Ausztriában miért mutathatják be korábban a filmet.

Daniel Craig mint James Bond Forrás: MGM

A koronavírus-járvány miatt világszerte sok mozi és számos mozilánc még nem nyitott ki.

A Bond-filmet gyártó MGM stúdió azonban elvetette azt a megoldást, amit a Warner Bros. a bemutatásra váró szuperprodukciói esetében alkalmazott, vagyis a filmek streamingplatformon történő forgalmazását.


Az MGM szóvivője már tavaly leszögezte a Variety.com hollywoodi hírportálnak nyilatkozva, hogy a Bond-film nem eladó, a stúdió és az alkotók is mozis élményt akarnak szerezni vele a nézőknek.