Ma kezdődik a Berlinale, két magyar film is versenyben

Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt közönség és sztárok nélkül kezdődik hétfőn a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelyen a szemle 71 éves történetében először egyszerre két magyar nagyjátékfilm is indul a legjobb filmnek járó Arany Medvéért.
Vágólapra másolva!

A világjárvány miatt a Berlinale az idén évindító helyett nyári fesztivál. A nyilvános vetítéseket és a díjátadó gálákat a június 9-től június 20-ig tartó Berlinale Summer Special című rendezvénysorozatban tartják meg, ha a járványhelyzet megengedi.

Azonban a Berlinale nemcsak a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, hanem a filmipar egyik legfontosabb fóruma, amelynek a szakma naptárjába évtizedek óta rögzült időpontját nem lehet annyira szabadon változtatni, mint az ágazat fogyasztóinak szervezett vetítésekét.

Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a hagyományos, év eleji időpontban tartják meg valamennyi szakmai programot, de a közvetlen jelenléten, a személyes találkozásokon alapuló formátum helyett online formátumban.

Természetes fény Forrás: Dobos Tamás


Azt is elhatározták, hogy a szokott menetrendben állítják össze a fesztivál programját és a nemzetközi zsűriket, amelyeknek tagjai a szakmai programok napjaira Berlinbe utaznak, hogy elvégezzék munkájukat és meghozzák döntéseiket. Így hétfőn a 71. Berlinale szakmai programsorozata - a filmipari vásár (European Film Market - EFM), a koprodukciós vásár (Berlinale Co-Production Market), a produkciós vásár (World Cinema Fund) és a feltörekvő tehetségek bemutatkozására szervezett fórum (Berlinale Talents) - kezdődik el, a fesztiválra beválogatott filmeket pedig csak a zsűritagok és a regisztrált filmes szakemberek nézhetik meg. A legjobb filmnek járó Arany Medvéről és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékről döntő zsűri az utolsó napon, március 5-én hirdeti ki döntéseit.

Ezekért a díjakért 15 alkotás versenyez. Köztük van Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című alkotása és Nagy Dénes rendezői bemutatkozása, a Természetes fény című munka. Mindkét film világpremierjét a Berlinalén tartják.

Az elismerésekről döntő nemzetközi zsűrit az Arany Medvével az utóbbi években díjazott művészek közül válogatták ki.

Meghívták a testületbe Enyedi Ildikót is, aki 2017-ben vitte el a fődíjat Testről és lélekről című filmjével.


A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Éves költségvetése nagyjából 25 millió euró (8 milliárd forint), fő finanszírozója a német szövetségi kormány.