Idén online lesz követhető a Filmintézet zenét és filmet összekapcsoló programja

Vágólapra másolva!
A könnyűzene és a film kapcsolatát szorosabbra kötő BLEND 2020-ban indult útjára a Hangfoglaló Program és Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programja közös kezdeményezésére. A két iparág szakmai szereplőit megszólító esemény idén a pandémiás helyzetre való tekintettel online lesz követhető.
Vágólapra másolva!

- áll a Filmintézet közleményében. A BLEND alapötlete éppen ez volt, azaz hogy teret nyisson az együttműködésre, kapcsolódási pontok kialakítására, és kötetlen networkingre.

A programra a szervezők hazai zenei előadók, menedzserek, filmrendezők, music supervisorok, zeneszerzők és producerek jelentkezését várják.

Az esemény április 8-án saját online felületen élőben lesz követhető, előzetes regisztrációt követően bárki számára nyitott a lehetőség a csatlakozásra.