Még sosem emlékeztek meg ennyi halottról a Goya-gálán

775626241 film award Horizontal
Spanish actor Antonio Banderas poses on the Red Carpet prior to presenting the 35th Spain's Goya Film Awards gala in Malaga on March 6, 2021. (Photo by JORGE GUERRERO / AFP)
Vágólapra másolva!
Az elsőfilmes Pilar Palomero A lányok (Las ninas) című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Goya-díjat, amelyet egy vasárnap hajnalig tartó virtuális gálán adtak át.
Vágólapra másolva!

A legjelentősebb spanyol filmes kitüntetés 35 éves történetében ötödik alkalommal jutalmaztak női alkotót a fődíjjal. A film operatőre, Daniela Cajías lett az első nő, aki győzött az operatőri kategóriában. Mariano Barroso, a spanyol filmakadémia elnöke kiemelte: soha annyi női alkotót nem neveztek még Goya-díjra, mint ebben az évben. A kiemelkedő munkájukért jelölt filmesek 41 százaléka nő.

A lányok című film, amely bemutatkozhatott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is, egy apácák vezette zaragozai katolikus lányiskolában játszódik 1992-ben, abban az évben, amikor Spanyolország adott otthont az olimpiának és a világkiállításnak is.

Miközben a társadalom modernizálódik, az iskola falain belül a hagyományok az uralkodók. A történet főhőse a kamaszodó 11 éves Celia, aki rájön: nem félárva, hanem házasságon kívül született.

Antonio Banderas, a gála egyik műsorvezetője Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Az alkotás kilenc jelöléséből négyet váltott díjra, elnyerte a legjobb első rendezésnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó, Francisco Goya spanyol festőt ábrázoló bronzszobrot is. A fődíj átadására Ana María Ruiz López ápolónőt kérték fel, aki a madridi ideiglenes járványkórházban dolgozott tavaly tavasszal a koronavírus első hullámának idején.

Mint mondta, ebben a nehéz időszakban a filmek segítségével, ha csak néhány órára is, de ki lehet szabadulni a valóságból, a filmek segítenek leküzdeni a szomorúságot, a fájdalmat.

A gála kezdetén egyperces néma főhajtással adóztak a járványban elhunytak emlékének. Külön emlékeztek meg az elmúlt egy évben elhunyt spanyol filmes szakemberekről, akiknek listája sosem volt még ilyen hosszú.

A koronavírus-járvány miatt virtuálisan megrendezett ünnepség televíziós közvetítése a málagai Soho Caixabank színházból zajlott közönség nélkül. A kategóriák 166 jelöltje sem volt jelen, hanem online kapcsolták őket, több alkalommal is mindannyiukat egyszerre lehetett látni a színpad háttérben álló óriási kivetítőn.

- mondta a gála egyik műsorvezetője, a világhírű színész, Antonio Banderas, aki tavaly elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Goya-díjat. A díjátadón csak a fellépő zenészek, táncosok és a kategóriák díjátadói vettek részt személyesen, mintegy negyvenen, köztük Pedro Almodóvar és Penélope Cruz Oscar-díjas művészek.

Az ünnepségre számos világsztár, mások mellett Robert de Niro, Al Pacino, Nicole Kidman, Helen Mirren és Emma Thompson küldött videóüzenetet, amelyben méltatták és támogatásukról biztosították a spanyol filmet, filmeseket.

A tervek szerint 2022-ben Valencia ad otthont a Goya-díj gálájának.