Két családi animáció uralja az észak-amerikai kasszasikerlistát

Vágólapra másolva!
A Disney animációs kalandfilmje, a Raya és az utolsó sárkány vezeti továbbra is az észak-amerikai kasszasikerlistát, 5,5 millió dollárért váltottak rá jegyet a mozikban - adta hírül a variety.com szórakoztatóipari hírportál.
Vágólapra másolva!

Ez az előző héthez képest 35 százalékos visszaesést jelent, de így is már 15,8 millió dollárt ért el a forgalmazása a belföldi piacon. Nemzetközi színtéren a héten 36 millió dollárt zsebelt be, így bemutatása óta 52,6 millió dollárt hozott a Disneynek.

Az észak-amerikai kasszasikerlista második helyén a Warner Bros. stúdió Tom és Jerry egészestés animációja áll négymillió dollárral.

A klasszikus rajzfilmsorozat alapján született mozifilm Észak-Amerikában 28 millió dolláros (7,1 milliárd forintos) jegybevételnél tart forgalmazása harmadik hétvégéjén.


A Lionsgate stúdió Chaos Walking című filmje, amely Tom Holland és Daisy Ridley főszereplésével készült, a harmadik helyen végzett 2,25 millió dolláros (1,2 milliárd forint) jegyeladással. A százmillió dolláros (31 milliárd forint) költségvetésből született film az elmúlt tíz napban 6,9 millió dollárt forgalmazott nemzetközi szinten, a világ 33 országában ötmillió dollárt hozott a Lionsgate-nek.