Bekerült a versenybe a világ egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválon a Moholy-Nagy Lászlóról készült film

Vágólapra másolva!
Alkalmazott animációs filmek kategóriában (Commisioned Films) versenyez az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem megbízásából készült Moholymotion című rövidfilm, melyet az Egyetem névadójának, Moholy-Nagy László születésének 125. évfordulójára készült.
Vágólapra másolva!

Kollarik Tamás producer elmondta: hatalmas siker, hogy a világ talán legjelentősebb animációs seregszemléjén versenybe kerül Moholy-Nagy Lászlóról készült filmük, de még nagyobb siker, hogy rengeteg helyre, számtalan nézőhöz jutottak el Moholy-Nagy életművéről készült tartalmaik, a riportok, a dokumentumfilm és az animációs film is.

Az online forgalmazáson túl országos televíziós csatornák vetítették ezeket, de a mozikban, sőt a CineFest Miskolc Nemzetközi Filmszemlén is szerepet kapott.

Széleskörű támogatói csapat állt a Moholy-Nagy megemlékezés és a 125. születésének évfordulójára készült tartalmak mögé. A Magyar Művészeti Akadémia, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal, a Nemzeti Filmintézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház segítette a munkát, de nagy köszönet a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is, mert közreműködésükkel, a külföldi magyar intézeteken keresztül

Versenybe került Annecy-ban a Moholy-Nagy Lászlóról készült animációs film Forrás: youtube

Magyarország jó hírnevét és a kulturális diplomáciát is szolgálhatta: Londontól Szöulig láthatták az alkotást és megismerhették Moholy-Nagy rendkívüli életművét.

A filmet a MOME alumni, a Hen animációs stúdió - Darabos Éva, Kádár Melinda, Mákó Bori, Korcsok Lili - készítette, producerek: Fülöp József, Kollarik Tamás. Kreatív producerek: dr. Vincze Zsuzsanna, Szabó Viktória. A koncepciót a MOME közösség Falvai Györgyi és Csányi Dóra vezetésével tervezte, fejlesztette.

Az alkotás ezen a linken megtekinthető.

A születésnapi kampányhoz egy microsite is készült, amit ide kattintva megtekinthet.