Elviszi Georgiából új filmjét Will Smith

Will Smith Gemini man Budai várvörösszőnyeges
Vágólapra másolva!
Tiltakozásul az afroamerikai kisebbség lehetőségeit szerinte korlátozó választójogi szigorítások miatt elviszi Georgia államból új, nagyköltségvetésű filmje forgatását Will Smith.
Vágólapra másolva!

A színész-producer és producertársa, Antoine Fuqua rendező közleményben jelentette be hétfőn, hogy


Will Smith új filmje, az Emancipation című rabszolgadráma nagy költségvetésből készül, a forgatás júniusban kezdődött volna Georgia államban. Az Apple Studios hírek szerint 130 millió dollárt fizetett a forgalmazási jogokért.

Will Smith Fotó: Mudra László - Origo


A valós eseményeken alapuló filmben Will Smith egy rabszolgát alakít, aki megszökik az ültetvényről és csatlakozik az északiak hadseregéhez.

Ez az eddigi legjelentősebb hollywoodi produkció, amelyet elvisznek a filmgyártást amúgy bőkezűen támogató Georgiából a választójogi reform miatt.

Egyes filmesek már bojkottot hirdettek a szigorítások miatt, de a nagy hollywoodi stúdiók eddig jórészt csendben maradtak. A filmstúdiók 2019-ben a georgiai forgatások leállításával fenyegetőztek az abortuszt tiltó törvény miatt, de azt végül az állam legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek ítélte.