"Az egyik legnagyobb magyar színésznő búcsúzik, az egyik legnagyobb jelensége a magyar színészetnek, legyen szó színházról vagy filmről" - mondta Koltai Lajos az Origo megkeresésére Törőcsik Mari haláláról. Koltai Lajos olyan filmek alkalmával fényképezte a színésznőt, mint például a Prés, a Végül, a Déryné, hol van? és a Teketória

Mint elmondta, az Oscar-jelölt operatőr-rendező az 1971-es Hangyaboly forgatásán ismerkedett meg és dolgozott együtt először Törőcsik Marival: 

Odajött hozzám, hogy a párja, Maár Gyula szeretne velem beszélni. Hármónk első közös filmje a Prés volt, egy gyönyörű kastélyban forgattunk egy csodálatos történetet Maár Gyula forgatókönyvéből és rendezésében. Mari elképesztőt alakított abban a filmben is: nagyon értett ahhoz, hogy mit fedjen fel magából, hogy mit adjon oda, de a legfontosabb az volt, hogy az arcát adta nekünk, nekem, a kamerának. Hosszasan nézett bele a kamerába, ami Maár Gyulával a stílusunk része volt, és Mari esetében olyan volt, mint a pőrére vetkőzés, talán ehhez hasonlítható a legjobban. 

Koltai Lajos szerint kiugró közös filmjük a Déryné, hol van? volt: 

Az egyik legfontosabb munkánknak tartottuk, nagyon büszkék voltunk rá. Mari fantasztikusat alakított benne, meg is kapta Cannes-ban a legjobb színésznői díjat, ami óriási elismerés, sosem beszéltünk róla eleget. 

Készítettek még közös filmet (Teketória), ami után barátok maradtak: "Maár Gyulát sajnos nekem kellett temetni: úgy volt, hogy senki nem beszél, csak zene lesz, de aznap reggel Mari felhívott kutyasétáltatás közben, és azt mondta, hogy 

Egész éjjel nem aludtam, ne haragudj, ha nemet mondasz, megértem, de kérlek, mondjál valamit. 
Volt mit mondanom Gyulának, és Mari is nagyon örült neki."

Mint Koltai Lajos elmondta, Törőcsik Marival a színésznő utolsó éveiben is kapcsolatban maradtak: "nem is olyan régen beszéltünk telefonon, nehezen értettük egymást, már nehezebben tudott artikulálni, és azt mondta nekem, hogy 

kevesen vannak már a szívemben, de te benne vagy. 

"Nagyon örült annak is, amikor korábban rendszeresen látogattuk a kórházban. Mindig megmondta, ha vége volt a beszélgetésnek: 

most már menjetek! 

"Főleg a múltra emlékeztünk ilyenkor: pontosan emlékezett minden művészi élményére. Sokat mesélt, és amiről tudtunk, azt is nagy élmény volt hallgatni." 

Ha valakihez, hozzá biztosan nincs hasonló: már az első filmszerepe, a Körhinta alkalmával szinte mindent tudott, akárhányszor látom a televízióban, mindig el vagyok tőle ájulva 

- zárta szavait Koltai Lajos.