Két fontos díjat is nyert a Post Mortem a fantasztikus filmek fesztiválján

Post Mortem-Day07 Post Mortem-Day07
Klem Viktor (Post Mortem)
Vágólapra másolva!
Bergendy Péter rendező horrorfilmje, a Post Mortem a 41. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztivál fő versenyprogramjában, a Fantasztikus Filmek versenyében két díjat is nyert a portugáliai Portóban. A legjobb rendezés mellett a filmnek ítélték a legjobb forgatókönyv díját is, amelyet Zánkay Piros írt Hellebrandt Gábor és Bergendy Péter történetéből. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, különleges hangulatú, a hazai filmekben ritka digitális látványelemeket is felhasználó, a spanyolnátha idején játszódó alkotás Klem Viktor és Hais Fruzsina főszereplésével várhatóan 2021 őszén érkezik a magyar mozikba.
Vágólapra másolva!

– nyilatkozta Bergendy Péter.

1918 fagyos telén Tomás, a fiatal vándorfotós (Klem Viktor) abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány (Hais Fruzsina) hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk.

A Post Mortem világpremierje az A-kategóriás Varsói Filmfesztivál fő versenyprogramjában volt tavaly októberben, és ezzel egy időben mutatkozott be a horrorfilmek legnagyobb presztízsű nemzetközi seregszemléjén, a Sitgesi Filmfesztiválon, majd nyolc újabb fesztivál versenyébe is meghívást kapott, így ott volt Triesztben, San Sebastiánban, Malagában, Lublinban, Brüsszelben, Porto Alegrében, Sao Paulóban és Portóban is.

Triesztben a RAI4 televízió legjobb filmnek járó díját, valamint a zsűri Méliès d'argent Award elismerő oklevelét kapta.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült horrorfilm főszereplői Klem Viktor és Hais Fruzsina, mellettük Schell Judit, Anger Zsolt, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, Nagy Mari, Tóth Ildikó, a Kossuth-díjas Ladányi Andrea és Reviczky Gábor láthatóak a vásznon. A képekért Nagy András, a vágásért Király István felel, a zenét Pacsay Attila szerezte. A forgatókönyvíró Zánkay Piros, a történet Bergendy Péter rendező és Hellebrandt Gábor kreatív producer munkája.