Roman Polanski bejelentette következő filmjét: a The Palace című filmet az olasz Rai Cinema finanszírozza, az Oscar-díjas lengyel rendező pedig régi alkotótársával, az elismert lengyel író-rendező Jerzy Skolimowskival közösen írta a forgatókönyvet. 

A film cselekményéről a Rai Cinema igazgatója, Paolo Del Brocco azt mondta, hogy  

1999-ben játszódik Újévkor, egy nagy hotelben a svájci Alpokban, ahol a vendégek és a személyzet élete alaposan összekuszálódik.    

Roman Polanski előző filmje a Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy volt 2019-ben, amely a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Oroszlánt és FIPRESCI-díjat nyert, majd Polanski megkapta érte a francia Oscar-díjként is emlegetett César-díjat a legjobb rendezésért. A 87 éves rendező korábban 2002-ben kapta meg az Oscar-díjat A zongorista rendezéséért, emellett négyszer Oscar-jelölést is kapott olyan munkáiért, mint a Rosemary gyermeke, a Kínai negyed és az Egy tiszta nő.

Roman PolanskiForrás: AFP/Thomas Samson

A 82 éves Jerzy Skolimowski Polanski alkotótársa volt a hatvanas évekbeli lengyel újhullám idején, ő írta Polanski Kés a vízben című első rendezésének forgatókönyvét. Skolimowski az 1967-os Le départ című filmjével Arany Medvét nyert a Berlinalén, Moonlighting című 1982-es, Jeremy Irons nevével fémjelzett filmjéért pedig a legjobb forgatókönyv díját kapta Cannes-ban.