Az elmúlt évtized legizgalmasabb, vagy épp legkiábrándítóbb erotikus – pontosabban: szexjelenetekkel tarkított – alkotásait szemléző cikksorozatunk kilencedik részében 2018-ból válogattunk össze 5 filmet.

A 2010-es évek erotikus filmjeit vizsgáló cikksorozatunk kilencedik részében öt filmet válogattunk össze 2018-ból – ezúttal kizárólag horrorfilmeket, olyanokat, amelyekben az erotika is szerephez jut. A sötét erotika legfőbb ismérve, hogy az erőszakos történetet szexel fűszerezi, az erotikus horror fikciójában keveredik a kín a kéjjel: az érzéki képeket keveri a borzalommal, vagy épp fordítva, a rémisztőnek ad szexuális felhangokat.

Nem kell feltétlenül az ún. snuff filmek (magyarul "halálpornó" vagy "gyilokpornó") tabu-, morál- és főként jogsértő legendájára gondolni – de tény, már a hatvanas-hetvenes évek euro-horrorjában és az amerikai, "témakizsákmányoló" explotation hullámának idején jellegzetesen összefonódott az erőszak és a szex szélsőségesebb ábrázolása, hogy aztán az 1990-es években egyértelművé váljon: a B-mozis "árukapcsolás" elkerülhetetlenül beszivárog a fősodorba is. A listánkon szereplő filmek összevont újdonságértéke tehát nem kimondottan magas – azonban egyenként és együttesen is jól bizonyítják, hogy a 2010-es évekre olyannyira általánossá vált a testiség ábrázolása, hogy a szex jelenlététől már az életörömtől látszólag legtávolabb eső műfajban sem rökönyödünk meg.

In Fabric

A brit Peter Strickland (Varga Katalin balladájaThe Duke of Burgundy) tudatalattiban turkáló természetfeletti horrorfilmjének "főszereplője" voltaképp a csábítás egyik szimbóluma (szélsőségesebb esetekben: fétis), egy vérvörös női ruha. A nyitókép önmagában kapcsola az erotikát a halállal: a főcím előtt egy női kéz rugós bicskát pattint, a késsel felmetszi egy doboz csomagolását, s ahogy a papundekli kitárulkozik, megpillantjuk az elátkozott, vérre szomjazó ruhadarabot. 

Gyilkos csábítás, esetleg halálos szabászat – a ruha új tulajdonosa, egy fekete, elvált banki pénztárosnő furcsa foltokat vesz észre a mellkasán, kitisztítaná a ruhát, de a mosógép elromlik, majd amikor a nő fia és annak új barátnője szeretkeznek, az önálló életre kelt ruha szinte megfojtja a lányt annak orgazmusa közben. Strickland filmjében az erőszak és a szex humorral keveredik – az In Fabric úgy ás le a tudatalattiba, hogy az ábrázolt természetfeletti jelenségeket ki is neveti.

Sóhajok

Luca Guadagnino (Szólíts a neveden, Vakító napfényben) – Dario Argento 1977-es, azonos című horrorklasszikusát újrahasznosító – filmjében az okkult borzalom keveredik a táncművészet erotikájával, a mezitelen női testek tekintetében pedig a szépség és a csúf egyaránt rabul ejtik a nézőt. Az 1977-ben, a náci örökséggel szembesítő "német ősz" csúcspontjának idején, a berlini Markos Táncakadémián játszódó történet fiatal, amerikai balerina hősnője (Dakota Johnson, aki ebben az évben a "romantikus SM-dráma" A szabadság ötven árnyalatá-nak főszereplője is volt) azzal szembesül, hogy az intézmény voltaképp egy boszorkányszövetség otthona, a matrónák pedig épp az ő korpuszát szemelték ki Markos anya számára gazdatestnek.

Guadagnino szándéka szerint a meztelenség ezúttal semmiképp sem a voyeurizmust, a vágy felkorbácsolását célozza, filmjében sokkal inkább a testiség és halál motivumaival igyekszik az anyaság, a nemzeti gyász (koncentrációs táborok, világháborút követő kettészakítottság etc.) és a hatalmi visszaélés témáiról szólni. 

Webkamera

Daniel Goldhaber pszicho-horrorjában egy erotikus erotikus webkamera szolgáltatás (internetes kukkolda) "dolgozó lánya" szeretne az oldal legnépszerűbb szolgáltatója lenni, ezért jóformán mindenre hajlandó. S bár elsőre meglepődik az egyik, chatben kommunikáló fizető vendég kívánságán ("vágd fel a puncidat, azt akarom, hogy vérezz"), némi hezitálás után (s mert a vendégek egymásra licitálva jókora digitális summát ajánlanak fel cserébe), eljátssza, hogy egy konyhakéssel elvágja a saját torkát (jó sok művért folyatva torkáról a fehér bugyijára). 

Az elsősorban az internetes profil és a valóságos ember önazonossági zavarára fókuszáló Webkamera már az első jelenetben összekapcsolja a szexet az erőszakkal – s mindvégig e kettősséggel játszva mutatja meg nem csupán azt, miként hozza felszínre az internet (esetleg termeli ki) a legkülönfélébb perverziókat, de azt is, mi mindenre képes lehet valaki a vágyott népszerűségért.

Csillagok határán

A vágyakozást központi témául választó francia rendezőnő, Claire Denis (Szép munka, Kínzó mindennapok35 pohár rum) első amerikai filmje kissé kilóg a listából, ugyanis az űrbéli kutatóállomáson játszódó Csillagok határán sokkal inkább erotikus sci-fi, mintsem erotikus horror, noha a történet kétségkívül nem nélkülözi a borzongatás eszköztárát sem.

A filmben egy csecsemőgyilkosságért elítélt kutatóorvost (Juliette Binoche) büntetésből egy űrállomásra küldenek, ahol a hasonlóan borzasztó cselekedeteikért életfogytiglani büntetésüket töltő férfiak és nők feladata, hogy feltérképezzék a fekete lyukak alternatív energialehetőségeit. Az orvosnő büntetésen túli küldetése azonban az, hogy mesterséges megtermékenyítéssel megalkossa az első csecsemőt a világűrben. Denis filmjében a fizikai vonzalom keveredik a honvággyal, valamint a túlélési ösztön a felfedezés iránti vággyal – a science-fiction, a dráma és a horror elemei pedig az erotikus film motívumaival lépnek kölcsönhatásba. Tér és idő nem csak a világűrben, de az űrhajó maszturbálásra fenntartott "dobozában" is egybefolyik, a nemi erőszak pedig kétirányúvá válik, s a gyilkos ösztönök is kéjvággyal keverednek.

Eksztázis

A bizarr és gyakran explicit erotikus jelenetekkel előszeretettel  sokkoló Gaspar Noé (Egy mindenki ellenVisszafordíthatatlan, Lépj az ürességbe, Szerelem) 2018-as pszichológiai horrorfilmje annyiban mindenképpen rokonítható Guadagnino Sóhajok-jával, hogy a sötét erotika két szervező eleme a tánc és a "varázslat". 

A kilencvenes évek derekán, egy lebontásra ítélt párizsi iskolában játszódó film egy tánccsoport próba utáni buliját mutatja be, ahol az eseményeket nem csupán a próbán megvitatott párkapcsolati, szexuális és kábítószerfogyasztással kapcsolatos személyes élmények, hanem a táncosok italába kevert hallucinatív drog hatása lendíti előre.

A vizuális megoldásaival a cannes-i fesztivál zsűrijének elismerését kiváltó Eksztázis voltaképpen egy 96 percig tartó tömény drogélmény, amelynek végén az önkívületükben erőszakban és erotikában tobzódó szereplők vagy meghalnak, vagy eszméletlenül éri őket a rendőrök érkezése.