Megújítva nyílik újra Magyarország leglátogatottabb egytermes mozija

Vágólapra másolva!
Csütörtöktől közösségi térként is használható megújult előtérrel és átalakított pénztári rendszerrel nyílik meg a hévízi Fontana Filmszínház, Magyarország leglátogatottabb egytermes mozija.
Vágólapra másolva!

Az újranyitásról tartott szerdai sajtótájékoztatón Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a járványhelyzet miatti kényszerű leállást kihasználva az I. gróf Festetics György Művelődési Központhoz tartozó intézményben átalakították és további ülőhelyekkel bővítették ki a fogadóteret, a jegypénztárt pedig összevonták a büfével.


A polgármester hozzátette: a csütörtöktől újranyitó moziban egyelőre a hét utolsó négy napján naponta négyszer tartanak vetítéseket, hétközben pedig iskolai, óvodai csoportokat is fogadnak.

A fürdővárosi szállásfoglalások egyre emelkedő számát remélve tervezik, hogy a vetítés napjait is kibővítik.

A járványügyi szabályoknak megfelelően jelenleg a hévízi mozi is csak védettségi igazolvánnyal látogatható, 18 év alattiak felnőtt kíséretében mehetnek be, a tereket naponta legalább egyszer ózongenerátorral fertőtlenítik. A nyitvatartási időben a kibővített előtér közösségi térként is bárki által igénybe vehető, a betérők számára olvasósarkot, illetve mobiltelefonos töltőállomást is biztosítanak - emelte ki Papp Gábor.

Hermann Katalin, a művelődési központ igazgatója az MTI kérdésére elmondta: