Cannes-ban mutatják be Wes Anderson szerelmeslevelét az újságírókhoz

Vágólapra másolva!
A cannes-i fesztivál hivatalos programjának versenyfilmjei között mutatják be Wes Anderson amerikai rendező The French Dispatch című filmjét.
Vágólapra másolva!

A filmben olyan világsztárok játszanak, mint Bill Murray, Tilda Swinton, Timothée Chalamet, Adrien Brody, Elisabeth Moss, Léa Seydoux és Mathieu Amalric.

A dél-nyugat franciaországi Angouleme-ben forgatott romantikus vígjátékot már a tavalyi fesztivál versenyébe is beharangozták, de a seregszemle a koronavírus-járvány miatt elmaradt, ezért a 2021-es cannes-i versenyben lesz a világpremierje.

A Grand Budapest Hotel 52 éves rendezőnek ez a tizedik filmje, a forgatókönyv szerint egy kitalált francia városban a 20. század elején publikált amerikai magazin utolsó számában közzétett történeteket kelt életre.


A 74. cannes-i fesztivál július 6-án Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben, a francia Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjével kezdődik. Az Arany Pálmát és a többi díjat a július 17-i zárógálán adja át a Spike Lee amerikai rendező által vezetett zsűri.

A hivatalos válogatás programjaiba meghívott filmek listáját június 3-i párizsi sajtótájékoztatóján teszi közzé a fesztivál, de az már ismert, hogy Paul Verhoeven holland rendező Benedetta című filmje is versenyezhet az Arany Pálmáért.