Bekerült a cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába Enyedi Ildikó új filmje

Gijs Naber és Léa Seydoux
Vágólapra másolva!
Ma hozták nyilvánosságra, hogy a július 6-án kezdődő 74. Cannes-i Fesztivál versenyprogramjába válogatták az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmjét, A feleségem története című alkotást. A film férfi főszereplője Gijs Naber holland színész, női főszereplője pedig a világhírű Léa Seydoux. A szenvedély labirintusába invitáló fordulatos, sodró tempójú film idén ősszel kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában. Mundruczó Kornél Evolúció című, német-magyar koprodukcióban készült új filmje a cannes-i fesztivál újonnan létrehozott, Cannes Première szekciójába kapott meghívást. Ezzel a rendező hetedszer szerepel a fesztivál hivatalos programjában. Az új szekció a Cannes-ba visszatérő alkotók innovatív munkáinak ad helyet. A tervek szerint az új Mundruczó-film ősszel lesz látható itthon. A világ legnagyobb presztízsű filmfesztiválját július 6-17. között rendezik meg.
Vágólapra másolva!

Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján készült. Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Störr kapitány szeretnivaló, fájdalmasan becsületes figuráján keresztül, elemi módon, az érzékeinken át értjük meg az élet összetettségét, titokzatosságát, törékeny szépségét, megfoghatatlan, uralhatatlan jellegét.

Gijs Naber és Léa Seydoux Forrás: Csata Hanna

A feleségem történeté-ben Störr kapitányt a holland Gijs Naber, feleségét, Lizzyt a James Bond-, Mission: Impossible-filmekből és a cannes-i Arany Pálmás Adéle életé-ből ismert világsztár, Léa Seydoux alakítja. Fontos szerepben látható továbbá Louis Garrel (Bernardo Bertolucci: Álmodozók), Josef Hader (Stefan Zweig - Búcsú Európától), Ulrich Matthes (A bukás – Hitler utolsó napjai), valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly.

A film rendezője, Enyedi Ildikó elmondta:

"Sok friss munka lesz most a filmmel - egy rendezőnek hajtós időszak egy film elindulása. Ezek között a feladatok között kiemelt helyen szerepel egy igazi, erős magyar szinkron elkészítése, amit Báthory Orsi kiváló szinkronrendezővel közösen készítünk, „old school" műgonddal és szeretettel. Reményeink szerint a film eredeti és szinkronizált változatban egyaránt elérhető lesz a mozikban. Ha nemzetközi történetet is írt Füst Milán, egy igazi párizsi nő és egy hollandus hajóskapitány egymást tépő szerelmét, mégiscsak magyarul írta."

Mécs Mónika vezető producer hangsúlyozta:

A film forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám.
A film vezető produkciós irodája, a magyar Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András) jegyezte Enyedi Ildikó előző filmjét, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című alkotást.

A feleségem története magyar, német, olasz és francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült.

További koprodukciós partnerek a német Komplizen Film, az olasz Palosanto films és a patinás francia Pyramide. A feleségem története a tervek szerint 2021 őszén kerül a mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

A filmes és színházi munkáival világszerte elismert Mundruczó Kornél újabb erős drámát készített Evolúció címen, 2021 tavaszán, 13 forgatási nap alatt. Mundruczó nyolcadik nagyjátékfilmje, melyet a forgatókönyvét író Wéber Katával közösen jegyez, bizonyos értelemben széljegyzet az ezt megelőző Oscar-díjra jelölt Pieces of a Woman című alkotásához.

A film főszerepeiben Monori Lili, Láng Annamária, Goya Rego és Padmé Hamdemir láthatóak. A film operatőrként ezúttal a francia Yorick Le Saux áll a rendező oldalán, akinek képeivel többek között olyan nemzetközileg elismert alkotásokban találkozhattunk, mint a Kisasszonyok (2019), vagy a Halhatatlan szeretők (2013). Jancsó Dávid immár hatodik alkalommal foglalta el a vágói széket Mundruczó filmjében, míg a látványtervező Varga Judit „Csuti", zeneszerzője pedig Dascha Dauenhauer voltak. A produkció a német Match Factory Productions és a hazai Proton Cinema koprodukciójában készült, a ZDF-ARTE és a Proton Színház közreműködésével, a Mitteldeutsche Medienförderung, a Film- und Medienstiftung NRW, a German Federal Filmfund és a Nemzeti Filmintézet és a magyarországi adókedvezmény támogatásával.

A forgatás két nyelven, német és magyar helyszíneken történt. A tervek szerint a film Magyarországon ősszel kerül bemutatásra.