Arannyal borítják be Brigitte Bardot szobrát

art bronz, francia, riviéra, Riviera, szobor, alkotás, művésznő, Brigitte Bardot, Cote d'Azur, Saint Tropez
Franciaország, Var, Saint-Tropez, Brigitte Bardot színésznő szobra, amelyet Milo Manara valósított meg, 2017. szeptember 28-án avatták fel
Vágólapra másolva!
Brigitte Bardot egykori szexszimbólumnak a Saint-Tropez-ban található szobrát felújítják, és arannyal fogják beborítani.
Vágólapra másolva!

Ami Brüsszelnek a Manneken Pis (a pisilő kisfiú szobra), Koppenhágának a bronzból készült kis hableány szobra, az Saint-Tropez-nak a Brigitte Bardot-ról mintázott szobor.

A dél-franciaországi település csendőrségi és filmtörténeti múzeumával szemben található alkotás, amely a kagylóban meztelenül üldögélő szexszimbólumot ábrázolja, évtizedek óta minden turista számára a kötelező látványosságok egyike lett.

A szobrot tapogató látogatók érintése, a tengerparti klíma, és nem utolsósorban az alkotás kora ismét szükségessé teszi a felújítást – közölte a Le Point.

Bernard d'Ormale, Bardot férje ezért felvette a kapcsolatot a szobor alkotójával, az olasz Milo Manarával, és azzal a feladattal bízta meg a szobrászművészt, hogy újítsa fel a szobrot, és egyúttal színarannyal borítsa be annak felületét. A Bardot-szobornak tartós csillogást kereső D'Ormalénak a Párizsban található és arany levélkékkel tetőtől talpig beborított Jeanne d'Arc-szobor adta az ötletet.

A saint-tropez-i emlékmű felújítása és arannyal fedése két hétig fog tartani, a munkálatok alatt a szobrot elrejtik a járókelők elől.

Az örök csillogás tízezer euróba kerül, amelyet a híres Millon aukciós ház és Bardot egy titkos, inkognitóját őrző rajongója finanszíroz majd.

A francia filmművészet egyik leghíresebb szexszimbólumának szobrát 2017-ben állították fel, az alkotás 700 kiló súlyú, és 250 ezer euróba került. Felavatásakor a várost megosztotta az emlékmű. Sokan nem rejtették véka alá véleményüket: a szobrot a giccs iskolapéldájának nevezték. Olasz alkotója azonban sosem tagadta, hogy Bardot szobrát egyértelműen Boticelli művével, a Vénusz születésével akarta párhuzamba állítani.