Egyetlen este lesz látható Bon Jovi koncertfilmje Magyarországon

Bon Jovi
NEW YORK, NY - OCTOBER 20: Jon Bon Jovi of Bon Jovi performs on Broadway during the final Tidal X live listening party for the upcoming album "This House Is Not For Sale" at the Barrymore Theatre on November 20, 2016 in New York City. The album will be released on November 4th. Theo Wargo/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
A világpremierrel egy időben, június 18-án érkezik a hazai filmszínházakba a rocklegenda Bon Jovi vadonatúj koncertfilmje, amit kifejezetten a mozinézők számára rögzítettek május végén. A Drive-in Night című koncertfilmet országszerte közel negyven moziban láthatják a rajongók.
Vágólapra másolva!

A pandémia miatt az elmúlt évben világszerte leállni kényszerült az élőzenei iparág, elhalasztásra kerültek a koncertek, világturnék.

Erre lehetőséget adott az amerikai Encore Nights-szal való együttműködés, akik 2020-tól kezdve egy úttörő kezdeményezést indítottak a világjárvány alatti szórakoztatásban: autósmozikban vetítettek koncertfilmeket szerte Észak-Amerikában. Olyan nagyágyúk koncertfilmjeit mutatták be biztonságos körülmények között, közel egymillió rajongónak, mint a Metallica, Blake Shelton, Gwen Stefani vagy Kane Brown. A tengerentúlon kirobbanó sikerű vetítéssorozat Bon Jovi új koncertfilmjével Észak-Amerika után megérkezik Európába is, az immár újranyitott mozitermekbe.

A Drive-in Night címmel mozikba kerülő koncertet az együttes megalakulásának színhelyén, New Jersey-ben, a Paramount Theatre-ben rögzítették 2021. május 22-én.

A több mint kétórás felvételen olyan slágerek csendülnek fel, mint a You Give Love A Bad Name, It's My Life, Wanted Dead Or Alive, Bad Medicine vagy az elmaradhatatlan Livin' On A Prayer.

A klasszikus repertoárt a legutóbbi, immár 15. nagylemezükön szereplő új dalokkal színesítik. A koncerten Jon Bon Jovi oldalán régi zenésztársai és profi session-zenészek egyaránt feltűnnek: David Bryan billentyűst, Tico Torres dobost, Hugh McDonald basszusgitárost és Phil X szólógitárost – aki 2013-ban váltotta a kilépett Richie Samborát – kitűnő turnézenészek, John Shanks gitáros-vokálos és Everett Bradley ütőhangszeres-multiinstrumentalista kísérik.

A koncertfilm a világpremierrel egy időben, csak egyetlen estén, június 18-án érkezik a hazai mozikba, a színpadi produkciók moziközvetítéseire specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában.

Országszerte közel negyven moziban kerül műsorra, többek között a Cinema City összes mozijában, a Kultik mozikban, Budapesten még a Corvin, Pólus, CinemaPink moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a KÖKI Terminál tetőteraszán. Vidéken, a megyeszékhelyek többségén látható lesz, a CC és Kultik mozikon kívül a szegedi Belvárosi Mozi, a debreceni Apollo Mozi, a Kecskeméti Otthon mozi, a szolnoki TiszapArt mozi és a szombathelyi Agora is vetíti.