Vágólapra másolva!
Spike Lee amerikai filmrendező, az idei seregszemle zsűrielnöke látható a 74. cannes-i fesztivál hivatalos plakátján.
Vágólapra másolva!

A sajtónak csütörtökön bemutatott plakáton a rendező első filmjének, az 1986-os Nola Darling (She's Gotta Have It) című romantikus vígjátéknak a főszereplőjeként látható. A fekete-fehér plakáton Spike Lee alias Mars Blackmon "kíváncsi, személyes, gyengéd" tekintetét két pálmafa veszi körül, amely a tengerparti Cannes-t és híres sétányát, a Croisette-et idézi meg.

- írták közleményükben szervezők.


A 64 éves amerikai filmrendező visszatérő vendége a francia filmfesztiválnak.

A Nola Darling 1986-ban díjazott lett a Rendezők Kéthete elnevezésű szekcióban.


1989-ben Szemet szemért című filmjét beválogatták a versenyprogramba, 1991-ben pedig Dzsungelláz című filmje versenyzett az Arany Pálma-díjért. A Girl 6 - A hatodik hang című produkcióját versenyen kívül vetítették Cannes-ban 1996-ban, az Egy sorozatgyilkos nyara című filmjét pedig szintén a Rendezők Kéthete tűzte műsorára 1999-ben. 2002-ben a Tíz perc: Trombitával szerepelt az Un certain regard-szekcióban.

Hosszabb szünet után, 2018-ban a Csuklyások - BlacKkKlansman című filmjével tért vissza Cannes-ba, és ezzel a filmjével el is nyerte a fesztivál nagydíját.


A 74. cannes-i fesztivált július 6. és 17. között rendezik meg, a hivatalos programba három magyar alkotás is meghívást kapott:

Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása az Arany Pálmáért versenyezhet, Mundruczó Kornél Evolúció című új filmjét a seregszemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban mutatják be, Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be.