A jubileumi ünnepre való tekintettel húsz helyszínen szervezik meg az idén a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) megnyitóját, a seregszemle díszmeghívottja a nemzedékének legtehetségesebb táncosaként számon tartott Szergej Polunyin ukrán művész lesz - közölték sajtótájékoztatón a szervezők.

A Szabadság című kolozsvári napilap online kiadása szerint a július 23. és augusztus 1. között megszervezett fesztivál a hagyományoknak megfelelően Kolozsváron zajlik, de július 23-án nem csak Kolozsvár Főterén lesz a megnyitó, hanem további tizennyolc erdélyi településen, valamint Jászvásáron (Iasi) is. A nyitófilm a Szenvedélyes szomszédok (The People Upstairs) című romantikus spanyol vígjáték lesz.
A szervezők már korábban bejelentették, hogy idén a spanyol filmművészet áll a fesztivál középpontjában. Közölték, hogy a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál lesz a TIFF partnere, így a spanyol seregszemle szervezői által javasolt tíz filmet vetítenek az erdélyi fesztiválon.


A kolozsvári közönség a helyi Diákművelődési Házban láthatja az ukrán díszmeghívott életéről szóló, Steven Cantor által rendezett Dancer című dokumentumfilmet, ahol közönségtalálkozó is lesz. A bonchidai Bánffy-kastélyban megtekinthető lesz a művész Sergei Polunin Up, Close and Personal című különleges táncelőadása is.
Mihai Chirilov, a filmfesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy idén nemcsak a jubileum miatt igyekeztek tartalmasabb TIFF-et szervezni, hanem azért is, hogy kárpótolják a járványhelyzet miatt tavalyi rövidebb fesztiválért a közönséget. A seregszemle végleges programját várhatóan a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra.