Igazi sztárparádé várható az 1. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon, amelyen július 15-21. között ismert sportolók és sportrajongó szakemberek beszélgetnek a közelmúlt legjobb és legérdekesebb sportfilmjeiről az Art+ Cinemában. A Magyarországon páratlan kezdeményezés a sportfilmekre szeretné ráirányítani a figyelmet, olyan neves sportolók segítségével, mint Erdei Zsolt, Temesvári Andrea, vagy Vass Dóra. A programba kerülő hat egészestés dokumentumfilm és hét játékfilm különböző sportágakról szól, közülük több alkotás Magyarországon most látható először. Valamennyi film magyar feliratos lesz. Az esemény fővédnöke Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

A programba kerülő hat dokumentumfilm közül az elsőben, július 15-én, csütörtökön 19 órától a női teniszé a főszerep. Az Athéné fonákja – A női tenisz nyomában a női teniszbajnokok sikerhez vezető útjáról szól, s megszólal benne mások mellett Serena Williams, Martina Hingis, Billie Jean King, Martina Navratilova és Chris Evert. A vetítést követően Temesvári Andrea, páros Grand Slam-győztes, korábbi világranglista hetedik teniszező emeli az est színvonalát.

Július 16-án pénteken 19 órától a program egyik legizgalmasabb darabja, a Maradona következik. Asif Kapadia az Oscar-díjas Amy – Az Amy Winehouse-sztori után a focifenomén Diego Maradonáról készített dokumentumfilmet, s rengeteg, korábban nem látott archív felvételen mutatja be a nyolcvanas évek ikonját a Napoli-évektől a vébécímig. A vetítést követően egy meglepetésvendég beszél majd Maradonáról.

Július 17-én, szombaton 19 órától a Puszta ököllel a kesztyű nélküli ökölharc évszázados hagyományaiba enged betekintést. A vetítés után Erdei Zsolt, olimpiai bronzérmes, két súlycsoportban is profi világbajnok ökölvívó lesz a fesztivál vendége. Július 18-án, vasárnap 19 órai kezdettel a Túl minden határon lesz látható, mely az olimpiai bajnok ritmikus gimnasztikázó Margarita Mamunról szól. A film után Vass Dóra, 38-szoros magyar bajnok ritmikus gimnasztikázó beszél a sportágról és annak olimpiai bajnokáról.

 

Július 19-én hétfőn 19 órától a Zlatan című dokumentumfilm Zlatan Ibrahimovic életét mutatja be, s a sztárrá válása mellett a Zlatan-jelenségről is szó esik. A vetítést követően egy meglepetésvendég beszél majd Ibrahimovicról.  

Július 20-án, kedden 19 órakor a Munkáskupa lesz műsoron. A dokumentumfilm a 2022-es katari világbajnokság helyszíneit építő munkásokról szól, akiknek az építtető cég az embertelen körülményeket enyhítendő, egy Munkáskupa bajnokságot szervez. A vetítést követően a vendég Skardelli György, Kossuth-díjas építész, a Puskás Aréna vezető tervezője lesz.

A filmfesztivál július 21-én, szerdán 19 órai kezdettel a Becsúszó szerelem-mel zárul. A focihuligánokról szóló új magyar vígjáték országos premierje egybeesik a fesztiválvetítésével, a közönségtalálkozóval egybekötött előadást követően Thuróczy Szabolcs, színész, focidrukkert, a film szereplőjét kérdezheti a közönség.

A beszélgetésekkel egybekötött filmvetítések mellett az elmúlt évek legjobb, sporttal foglalkozó játékfilmjeiből is látható lesz egy válogatás. Ismét műsorra került az Oscar-díjas Én, Tonya, amely Tonya Harding műkorcsolyázó életéről szól. A Borg/McEnroe a teniszvilág nagy rivalizálását, Björn Borg és John McEnroe összecsapását eleveníti fel. A Pelé az immár 80 éves focilegenda élete előtt tiszteleg. A Szabadúszók szinkronúszásról, a Meztelen befutó illegális fogadásokról, A hűséges bankrablókról és autóversenyzőkről szól.