Boogie Nights (1997)

Paul Thomas Anderson 3 Oscar-díjra jelölt második játékfilmje talán a legösszetettebb és legalaposabb hollywoodi alkotás, ami az amerikai pornóiparról (pontosabban az iparág, 70-80-as évekre tehető "aranykoráról") készült. 

A Boogie Nights voltaképp Anderson egy évtizeddel korábbi áldokumentumfilmjének, a 30 perces The Dirk Diggler Story (1988) továbbgondolása, tipikus felemelkedés- és bukástörténet, nem kis részben Martin Scorsese Dühöngő bika és Nagymenők című filmjeinek mintáit követve (s helyenként meg is idézve azok szellemiségét, főleg a végemonológban, ahol Anderson rendkívül direkt módon a Dühöngő bika – Elia Kazan Rakparton c. remekművét citáló – végére utal). 

A film főhősét, Dirk Digglert (Mark Wahlberg) a forgatókönyvet is jegyző Anderson a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legismertebb pornószínészéről, a főként extrém méretéről ismert, önsorsrontó John Holmesról mintázta, számos életrajzi adatot átmentve a fiktív, de nagyon is valóságos mesébe: rendezetlen családi háttér, lázadó természet, befejezetlen középiskolai tanulmányok, pornófilmes karrier, az anyagi sikert követő drogfüggés és az annak következtében kialakuló "munkaképtelenség", prostitúció, meddő kitörési próbálkozások a szexiparból, kábítószerkereskedelem és gyilkossági bűnrészesség, szembesülés a pornóipar börtönével.

De Anderson nem csak a főhős, hanem a mellékalakok sorsán keresztül is azt sugallja, hogy az 1970-es és 1980-as években a felnőtt filmesek komoly társadalmi elutasítással néztek szembe, legyen szó gyermekelhelyezési perről vagy vállalkozói hitelkérelemről – azaz a pornóipar "aranykora" elnevezés az érintettek magánélete szempontjából mindenképp hamis: a legtöbb ember, aki csak egyszer is megmártózott a pornóipar mákonyában, örökre benneragadt.

Drogtanya (2003)

Szex, drog és gyilkosság – lehetne a James Cox rendezte krimi mottója. A Drogtanya megtörtént eseményeket elevenít fel, Val Kilmer alakította főalakja épp az a John Holmes, akiről a Boogie Nights tragikus főhősét Paul Thomas Anderson is mintázta.

A film az 1981-es, máig megoldatlan Wonderland-gyilkosságot eleveníti fel (az elnevezés egyaránt utal a Wonderland-banda kivégzett tagjaira és a négy ember életét kioltó gyilkosság helyszínére, a Los Angeles-i Wonderland Avenue-ra) eleveníti fel, amelyben Holmes is gyanusított volt, ugyanis a drogfüggő pornósztár jelentette a kapcsot a kábítószerügyletekben is érintett Wonderland-banda és az általuk korábban kirabolt gengszter Eddie Nash között, s utóbbinak épp a brutális rablás miatt minden indítéka (hatalmánál fogva pedig minden eszköze) megvolt a négy bandatag meggyilkolására.

Noha a Drogtanya feszültsége sokszor leül, és a film leginkább az alakítások miatt nyújt viszonylag maradandó élményt, a történet kiegészíti (s lábjegyzeteli) Anderson filmjét, s mutat rá, hogy a pornóipar és a drogfogyasztás, illetve a szervezett bűnözés között sokszor szoros a kapcsolat. 

Zack és Miri pornót forgat (2008)

Kevin Smith korhatáros komédiájában a két jóbarát és lakótárs, Zack (Seth Rogen) és Miri (Elizabeth Banks) nehéz időket él: adósságaik tetemesek, a lakásukban elzárták a vizet és lekapcsolták az áramot. A gyors pénzszerzés reményében azt találják ki, hogy barátaik bevonásával pornófilmet forgatnak – szigorúan üzleti alapon, hogy a szex ne menjen kapcsolatuk rovására, persze az érzelmekkel nem számolnak. 

A sajátos ötlet nem csupán a helyzet- és jellemkomikum ötletes kiaknázására adott lehetőséget Smithnek, de a sötét humor segítségével egyúttal képes volt érzékletesen bemutatni az (amerikai) átlagemberek "szégyenlős vonzódását" a felnőtt filmek világa iránt egy olyan korszakban, amikor a média- és filmipar idealizáló hatására sokak számára úgy tűnhet: pornót forgatni már egyre kevésbé számít szégyenletes dolognak.

 A legmelegebb nap (2009)

Hasonlóan Smith vígjátékához, Lynn Shelton kisköltségvetésű komédiájának főszereplői is amatőr pornófilm forgatására adnák a fejüket – a különbség mégis óriási, ugyanis ezúttal két heteroszexuális férfiról van szó, két barátról, akik 10 év után találkoznak és egy alkoholmámoros estén jó ötletnek találják, hogy "meleg művészpornóval" váljanak híressé és kovácsolják örökre egybe barátságukat.

A szokatlan alaphelyzetet kibontó filmet a két főszereplő színész (Mark Duplass és Joshua Leonard) improvizatív dialógusokkal kísért játéka teszi hitelessé: az a természetes feszengés, ahogy a két heteroszexuális férfi egy agyament ötlet megvalósítási lehetőségeiről beszélgetve egyre kevesebb szándékot mutat a kivitelezésre. Noha A legmelegebb nap az amerikai függetlenfilmezés csúcsfesztiváljának, a Sundance különdíját is elnyerte, és a kritikusok közül sokan az elfogadást hirdető darabként üdvözölték, nehéz nem észrevenni, hogy a film nem kis részben az LMBTQ-lobbi agresszív érzékenyítéséből indul ki és röhögi szembe azt.

Az öröm nyomában (2009)

Julie Davis negyedik játékfilmjének ihletforrásául a Playboy Channel pornócsatorna szerkesztőjeként szerzett személyes tapasztalatai szolgáltak. A film főszereplőnője egy frissen diplomázott filmrendezőnő (Leelee Sobieski), aki az önmegvalósítás kényszeréből elvállalja az egyetlen jól fizető állást, amit számára kínálnak: egy pornócsatorna szerkesztőjeként kezd dolgozni, hogy a nappal megkeresett munkabéréből éjszakánként leforgassa első, művészi ambícióinak megfelelő filmjét a csatorna stúdiójában.

Davis filmje sokban hasonlít a korábban már említett A pornográfusok-hoz és a Feliratok-hoz, azzal a jelentős különbséggel, hogy Davis végül romantikus sztorit kerekít a pornóipari kalandból: az ifjú rendezőnő menthetetlenül beleszeret a korábban ugyancsak művészi ambíciókat dédelgető, kiégett és cinikus pornórendezőbe – ugyanakkor Az öröm nyomában is megénekli azt a rendezői illúziót, hogy lehetséges a legszemérmetlenebb műfajban művészi értéket teremteni.