Vágólapra másolva!
A 80-as évek nyers orwelli világában játszódó Eltörölni Frankot világpremierje a Venice International Film Critics' Week rangos válogatásában lesz, ahol a Lion of the Future díjért is versenyez. A velencei fesztivál a világ elsőként alapított nemzetközi filmes mustrája, különleges megtiszteltetés a válogatásában szerepelni. Fabricius Gábor filmjét a hazai mozikban ősszel mutatja be a Mozinet.
Vágólapra másolva!

A szeptember 1-11. között megrendezendő 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői ismét hagyományos mustrára készülnek a Lidón: a sztárok felvonulnak a Palazzo del Cinema előtti legendás vörös szőnyegen, a filmeket pedig a közönség előtt vetítik.

A velencei mustrát az Oscar-díj előszobájának is tekintik, itt mutatták be többek között a Birdman (2014), a La La Land (2016), a Joker (2019) és a Nomadland (2020) című filmeket is.

A Venice International Film Critics' Week szekcióban mindössze hét filmet láthat a közönség, köztük Fabricius Gábor első mozifilmjét, az Eltörölni Frankot, mely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. A filmkritikusok válogatásában az elmúlt években többek között olyan ma már legendás rendezők alkotásai debütáltak, mint Kevin Reynolds, Olivier Assayas, Mike Leigh, Bryan Singer, Harmony Korine, Peter Mullan, Abdellatif Kechiche vagy az Oscar-jelölt Bruce Weber és az Oscar-díjas Kenneth Lonergan.

Fuchs Benjámin a filmben Forrás: Otherside Stories

– indokolta Beatrice Fiorentino, a szekció igazgatója az Eltörölni Frankot meghívását. Renata Santoro, a fesztivál képviselője szerint „A film az első képkockától kezdve csordultig tele van feszültséggel és állandó fenyegetettséggel, a nyitójelenet pedig mestermunka."

Az Eltörölni Frankot nemzetközi forgalmazásának jogát a francia Totem Films nemrég vásárolta meg.

A múlt héten zárult cannes-i filmvásáron a Totem Films Fabricius alkotása kapcsán több potenciális forgalmazóval is tárgyalt, céljuk a világon minél több országba eljuttatni a magyar alkotást. „Szerelem első látásra nekünk Fabricius Gábor filmje, mind a történet, mind a képi világ szempontjából. Egy elsőfilmes rendező egészen különleges munkája, boldogok vagyunk, hogy mi képviselhetjük." – hangsúlyozta a Totem Films vezetője, Bérénice Vincent.

Fabricius Gábor, a film írója és rendezője elmondta:

Az Eltörölni Frankot 1983-ban játszódik, a vasfüggöny mögött. Frank, egy underground
zenekar frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe. Pszichiátriára
kerül, ahol a rendszer az ellenségeit titokban próbálja elhallgattatni.