Dwayne Johnson új filmje érdekelte a legtöbb magyar nézőt a hétvégén

Dzsungeltúra
Vágólapra másolva!
A Dwayne Johnson főszereplésével készült Disney-produkcióra adták el a legtöbb jegyet a hétvégén a magyar filmszínházakban: a Dzsungeltúra 52 649 nézővel vezeti a hazai mozis sikerlistát.
Vágólapra másolva!

A július 29-én bemutatott Dzsungeltúra több mint 50 ezres nézőszámának és 87, 5 millió forintos bevételének köszönhetően 61,3 százalékkal nőttek a magyar mozis top10 eredményei, míg a hazai összkínálat esetében a Disney-film 30 százalékkal emelte a látogatottsági és bevételi eredményeket – derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete adataiból.

A hétvégi sikerlista második helyére ugyancsak frissen bemutatott film került: az M. Night Shyamalan rendezte Idő című horrorra 25 899 jegyet adtak el a magyar mozikban (41 645 855 forintos bevétel mellett).

A toplista harmadik helyén a második hete vetített Croodék: Egy új kor című családi film áll, 22 444 nézővel.