Sosem készült ennyi hollywoodi szuperprodukció Magyarországon, mint most

Fekete Özvegy (Scarlett Johansson és Florence Pugh)
Vágólapra másolva!
Fekete Özvegy, Mentőexpedíció, A kém, Terminátor: Sötét végzet, Herkules, Robin Hood, Die Hard - Drágább, mint az életed - többek között ezeket a világsikert aratott, sztárszínészek hadát felvonultató szuperprodukciókat forgatta a Mid Atlantic Films Magyarországon, összekötve a hollywoodi stúdiókat, a tévécsatornákat és a streamingszolgáltatókat a magyar filmszakmával. A cég alapító tulajdonosa, Howard Ellis szerint a magyar stábok sosem kaptak ennyi megbízást, mint most. 
Vágólapra másolva!

Hogyan alapította meg a Mid Atlanticet?

1998-ban küldött először Magyarországra egy filmgyártó cég, akikkel a nyolcvanas évek közepe óta dolgoztam és akik Közép-Európában forgatandó filmekben voltak érdekeltek. Ekkoriban Közép-Európa filmes szempontból Magyarországot, Prágát és Bukarestet jelentette. Felmértem a lehetőségeket mindhárom országban, és úgy döntöttem, Magyarországon készítjük el az első közös európai filmünket. A projekt sikere után számos megbízást fogadtam el szabadúszó amerikai producerként a hollywoodi stúdióktól, Európában, illetve Észak-Afrikában forgattam a következő fél évtizedben.

Forgattam Európa és Észak-Afrika mellett Nagy-Britanniában is, de legszívesebben Magyarországra hoztam a projekteket, mert itt nagyon tehetséges stábok voltak, bár kevés filmes infrastruktúrával és munkalehetőséggel.

1999-ben a producer, aki annak idején ide küldött, megkereste a kormányt az első magyar filmes adókedvezménnyel kapcsolatban, amiről 2000 és 2003 között tárgyaltak. 2003 decemberében fogadták el a filmtörvényt benne a magyarországi forgatások adókedvezményével. 2004-ben a Kelsey Grammer főszereplésével készült Karácsonyi ének volt az első nemzetközi film, amit adókedvezménnyel készítettünk. A projekt nagy sikert aratott, és Hollywoodban megértették, hogy jó dolgok kezdődtek el Magyarországon. Egy évvel később a Mid Atlantic Films itt forgatta az Eragon-t, ez volt az első igazán nagy büdzsés hollywoodi szuperprodukció, amit Magyarországon forgattak.

Howard Ellis Fotó: Polyák Attila - Origo

Miért éri meg Hollywoodnak külföldön forgatni?

Magyarország esetében két válasz van erre a kérdésre. A kétezres évek második felében az egyik faktor a közép-európai vizuális világ volt, ami nagyon eltér attól, ahol a stúdiók Amerikában vagy Nagy-Britanniában forgatnak. A másik faktor a költséghatékonyság volt. Ma már viszont egészen más a helyzet.

A Mid Atlantic 2005-ös alapítása óta számos privát befektető, a kormány és a magyar városok, a Filmiroda és a Nemzeti Filmintézet közreműködésének köszönhetően, közösen fejlett filmes infrastruktúrát, vonzó pénzügyi modellt és nagyon képzett szakemberállományt hoztunk létre a hollywoodi stúdiók számára.

Ma már minden évben a legnagyszabásúbb hollywoodi filmek egy részét forgatjuk itt, amelyek továbbra is kiváló fejlődési lehetőséget nyújtanak a magyar filmes szakembereknek.

Hogyan zajlik a Mid Atlantic Films munkája egy projekten?

A projektek vagy elképzelésekkel, vagy forgatókönyvekkel kezdődnek. Amelyeket a kreatív producer árul a hollywoodi stúdióknak, a tévéknek és a streamingszolgáltatóknak. Ők aztán megkeresik a megfelelő egyensúlyt a kreatív és a pénzügyi szempontok között. Magyarország jelenleg az egyik legelőkelőbb forgatási helyszín, egyesülnek itt a tapasztalt stábok, a fejlett filmes infrastruktúra és a vonzó adókedvezmény.

A koronavírus tavaly márciusban leállította a forgatásokat, de a magyar kormány segítségével augusztusban újraindulhattunk, ezzel megelőzve a világ nagy részét.

A 2020-as leállás olyan igényt generált, ami most nagyon elfoglalttá teszi a szakmánkat. Ennyi munkánk még sosem volt. A közönség nagyon igényli a szórakoztatást a mozikban és a tévében egyaránt.

Howard Ellis Fotó: Polyák Attila - Origo

Miért jók a magyar stábok?

Tapasztalatom szerint nagyon keményen dolgozunk Magyarországon. A magyar filmgyártásnak óriási történelme van, ami a kamera feltalálásáig nyúlik vissza. A húszas évektől a hetvenes évekig virágzott a magyar filmipar. A nyolcvanas években viszont eltűnt a filmezéshez szükséges pénz. A nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek első feléig nem sok történt, de aztán a nemzetközi filmszakma szép lassan visszatért.

Amikor én megérkeztem a kilencvenes évek második felében, volt itt egy nagyon tehetséges szakemberállomány, többedgenerációs filmesek, akik nem találtak elég munkát. Kellett egy évtized a szakma regenerálódásához, mivel a fiatalok ekkoriban nem a filmszakmát választották, nem lehetett megélni belőle.

A kilencvenes években egyszerre csak egy filmet tudtam itt készíteni, az is kis projekt volt, de 2005-ben az Eragon már hetvenmillió dolláros film volt, ma pedig már duplaannyiba kerülne. Ez fordulópont volt, a következő években már egyszerre két, aztán három nagy projektet forgattunk, ma pedig már évi 6-7 nagy büdzsés filmet. Közben folyamatosan toborozzuk a fiatalokat a szakmába, és lehetőséget adunk nekik, hogy a legnagyobb hollywoodi filmeken dolgozzanak, és ezzel fejlődjenek. A legfejlettebb, legdrágább technológiákkal dolgoznak, ma pedig már bármit meg tudunk csinálni Magyarországon, amit Hollywood elképzel.

Hogyan érintette a munkáját a koronavírus-járvány?

Mindenki életében vannak olyan napok, amiket sosem fogunk elfelejteni. Nekem a 2020. március 13. és 17. közti hétvége ilyen volt. A világ szó szerint bezárt.

Produceri karrierem során dolgoztam már háborúk, gazdasági válságok, az egész világot megrázó terrorcselekmények mellett, de olyat még nem láttam, hogy lezárják a határokat és vele számos nemzetközi üzletet.

A Mid Atlantic Filmsnél öt projektet és vele 3700 ember munkáját függesztettük fel. Az üzlettársaimmal, Adam Goodmannel és Balika Gergővel igyekeztünk mindenkinek minél hamarabb visszaadni a munkáját.

A kormány és a Nemzeti Filmintézet kiválóan kezelte a pandémiát: miközben védték a lakosságot, szigorú biztonsági előírások mellett belépési engedélyt adtak a külföldi filmeseknek az Európai Unióba. Augusztusban a biztonsági előírások betartásával - védőfelszerelés, tesztelés, távolságtartás, higiénia a forgatáson - már újra forgattunk, novemberre pedig már mindenki újra munkába állt, sőt új munkaerőt is toboroztunk.

Augusztus és december között két filmet is befejeztünk, másik két filmet éppen forgattuk, négynek pedig a forgatását készítettük elő. Idén májusra 5000 ember dolgozott nekünk, és több filmet készítettünk, mint amennyit a leállás előtt. A koronavírus komoly kihívást jelentett, a színészeink és a stábjaink produkáltak pozitív teszteket, de szerencsére senki nem került még csak kórházba se.

Howard Ellis Fotó: Polyák Attila - Origo

Milyen projekteket forgat most a Mid Atlantic?

Épp leforgattuk Az utolsó királyság című Netflix-sorozat ötödik évadát, és novemberben kezdjük forgatni a mozifilmet. Befejeztük a Borderlands című sci-fit, a hónap végén pedig nekikezdünk a The Bride című Sony-thriller forgatásához. A hónap végén készülünk el a Jack Ryan című Amazon-sorozat harmadik évadával, novemberben pedig kezdjük is a negyediket egy rövid pihenő után. Októberben fejezzük be a Marvel-féle Moon Knight című képregény-adaptáció első évadát, az Árnyék és csont 2. évadát pedig szintén Magyarországon forgatja jövőre a Netflix, most készítjük elő. Ilyenkor minden évben a jövő évi forgatásokat készítjük elő, teljesen tele van a menetrendünk, de ezekről a projektekről még korai részletesebben beszélni.

A magyar filmszakma sosem volt elfoglaltabb, és szerintem ez sok évig így lesz még.