Szemben a hősiességet vagy éppen a gazemberséget hangsúlyozó, nagy eseményeket bemutató második világháborús filmek hosszú sorával, Nagy Dénes rendezése hétköznapi katonákról beszél. Olyanokról, akik a frontvonal peremvidékén szolgálnak, eszmék és kötelességtudat helyett csupán a honvágy fűti őket, gépiesen teljesítik a parancsokat és közben alig várják, hogy hazatérjenek, a szélsőséges körülmények között azonban kiveszik belőlük az emberség. A Természetes fény idén elnyerte Berlinben az Ezüst Medve-díjat és nagy eséllyel ez a film lehet Magyarország jövő évi Oscar-nevezettje. Az amatőr színészek félelmetesen hitelesen játékával előadott dráma rendezőjével beszélgettünk.

A film alapötletét a nagypapája történetei ihlették. Miként hatottak önre gyerekként az anekdotái?

Úgy nőttem fel, hogy a családi összejövetelek alkalmával nagypapám rendszeresen elmesélte a háborús történeteit. Ukrajnában szolgált 1944-ben és mindig úgy adta elő az eseményeket, mintha egy kalandfilmről lenne szó, amelyben a hős mindent túlél, noha fogságba esik, golyózáporba keveredik, a bajtársait lelövik, de ő végül megmenekül és hazatér. És már egészen fiatalon feltűnt, hogy minden esetben hallgatott arról, min ment keresztül érzelmileg ezekben a szituációkban. Kíváncsi lettem volna, mit élt át, amikor például átúsztak egy folyón, miközben tüzeltek rájuk, vagy amikor egy társa közvetlenül mellette kapott lövést, de amikor rákérdeztem, soha nem felelt. Ezáltal kicsit hézagosak voltak a történetek, az egyik pillanatban még életveszélyben van, a következőben pedig már hazafele tart egy teherautón.

Nagy Dénes: ,,lehetséges, hogy életveszélyes helyzetben kihagy az emlékezetünk"Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

Előfordul traumatikus élményeknél, hogy önvédelmi reflexből idővel akarat nélkül is meghamisítjuk a múltat, hogy elfogadhatóbbá váljon...

Nem tudom, hogyan működik ez pontosan pszichológiailag. Az is lehetséges, hogy életveszélyes helyzetben kihagy az emlékezetünk, talán olyan megrázkódtatásokat élt át, amelyeket tudatosan, vagy tudatalatt nem akart felidézni. Egyszer például parancsot kapott, hogy lőjön le egy partizánt. Szerencséjére éppen akkor káosz tört ki a táborban, így nem kellett meghúznia a ravaszt. De nagyon érdekelt volna, hogy mit élt át abban a pillanatban: milyen dilemma játszódott le a fejében, vajon képes lett volna megtenni, vagy kockáztatja az életét a parancs megtagadásával. Mindig foglalkoztattak ezek a kérdések és a film készítése közben próbáltam megtalálni a válaszokat.

Miért döntött úgy, hogy amatőr színészekkel forgatja le a filmet?

Fontos volt, hogy elhiggyük a szereplőkről, évek óta a fronton szolgálnak és sok mindent láttak már. Egyből elvetettük, hogy sminkkel öregebbé varázsoljuk az arcukat vagy őszre fessük a hajukat, azt szerettem volna, hogy organikusan keltsék ezt az érzést. És úgy gondolom, hogy ha valaki egész évben a szabad ég alatt álatokkal dolgozik, fizikai munkát végez, azaz a testi erejét használja a megélhetése érdekében, akkor az ráül az arcára. Hitelessé válik egy nap, mint nap komoly nélkülözésekkel és nehézségekkel küszködő katona szerepében. Éppen ezért két év leforgása alatt felkerestük az országban és a határon túlon csak nem összes agrárcéget, végigjártuk a csirke-, és sertésfeldolgozó üzemeket. Ezer telepből körülbelül száznál fogadtak minket, mi pedig végignéztük a dolgozókat, mindenkire vetettünk egy pillantást, és akit érdesnek találtunk, azt elhívtuk egy rövid beszélgetésre. A főszereplőnkre, Szabó Ferencre azonban nem egy gyárban, hanem Heves megyében találtunk rá, akkoriban százötven marhát legeltetett egymaga a kutyájával.

Nagy Dénes: ,,Azt szerettem volna, hogy mindenki saját magát alakítsa a vásznon"Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

Mi ragadta meg benne ennyire?

Az arca. Szerintem akkor érdekes egy arc, hogy ha ránézel, azt érzed, valamin éppen gondolkozik. Ha úgy tűnik, titkokat őriz, és egészen más jár a fejében, mint amit a külvilág felé közvetít. Szabó Ferenc esetében rögtön felfedeztem ezt, de ugyanilyen fontos volt, hogy a többi szereplő is érdekes legyen. A legtöbb háborús, vagy egyéb, számos mellékkaraktert felvonultató film erős jellemvonásokra épít: az egyik figura okos, de gyáva, a másik állandóan poénkodik vagy éppen folyton ordibál. Én viszont nem előre megírt szereplőkben gondolkodtam, hanem azt szerettem volna, hogy mindenki saját magát alakítsa a vásznon. Az arcok önmagukban beszédesek legyenek, ne keljen hozzáírnom plusz személyiségrétegeket.

És nem okozott nehézséget egyben tartani a forgatás során az amatőr színészeket?

Nem, mert előtte rengeteget beszélgettem velük a filmről, megismertem a családjukat és két héten keresztül együtt gyakorlatoztunk, így kialakult egy mély, bizalmi kapcsolat közöttünk.

A filmen hat éven keresztül dolgozott. Hogyan lehet egy projekt iránt ennyi időn keresztül fenntartani a lelkesedést?

Számomra egy titka van, mégpedig az, hogy nagyon érdekeljen a történet, kötődjek hozzá. Nem vagyok az a típusú rendező, aki könnyedén igent mond egy-egy felkérésre, vagy más forgatókönyvéből dolgozik, elengedhetetlen, hogy a film lényegi része belőlem eredjen. És, hogy rendkívül személyessé váljon a munka. És persze szerencsém is volt: egy forgatás alatt rengeteg az elbizonytalanító tényező, a stábom azonban ugyanúgy hitt a filmben, mint én. Hálás vagyok a producereimnek, László Sárának és Gerő Marcellnek, a film operatőrének Dobos Tamásnak, és a látvány és jelmeztervező Ágh Mártonnak. Az akadályokat csak együtt, egymásban bízva, tudtuk csak legyőzni, ők segítettek megőrizni a lelkesedésem.

Nagy Dénes: ,,A szikár fogalmazás mellett törekedtünk arra is, hogy a filmnek legyen egy misztikusabb, láthatatlan rétege"Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

A forgatókönyv alapját Závada Pál azonos című regénye jelenti. Milyen mértékben kötötte meg az alapanyag a kezét?

Semennyire, teljes szabadságot élveztünk, miután megkaptuk a feldolgozáshoz szükséges jogokat, Závada Pál csupán a kész filmet nézte meg. Egyébként sem beszélhetünk hagyományos értelemben vett adaptációról. A regény tíz évet ölel fel, bemutatja a főszereplő előéletét és azt is, mi vár rá a háború után. Ezzel szemben a mi filmünk három nap leforgása alatt játszódik, csupán sejteti, hogy a férfi honnan érkezhetett és miként folytatódik a sorsa a látottak után.

Többen a Természetes fényt a Saul fiá-hoz hasonlították, noha már javában dolgozott a filmen, amikor Nemes Jeles László munkáját bemutatták. Bosszantotta akkoriban, hogy egy szintén második világháborús, hasonlóképpen szuggesztív magyar film megelőzte az ön rendezését?

Nem, mert ugyan valóban felfedezhetőek hasonlóságok a két film között, a Természetes fény-nek egészen más a lelkülete. A Saul fia egy formai bravúr, a mi filmünk azonban jóval ösztönösebben született, nem voltak formai kötöttségeink: a kamera nem mindig a főszereplőnket követi, a legfontosabb a filmünkben az archaikus magyar és az orosz paraszti arcok textúrájának a feltérképezése, és sokkal hangsúlyosabb a környezet, a táj is, mint Nemes Jeles munkájában. A szikár fogalmazás mellett törekedtünk arra is, hogy a filmnek legyen egy misztikusabb, láthatatlan rétege.

Alig néhány héttel azután, hogy végeztek az utómunkálatokkal, a film máris elnyerte az Ezüst Medvét Berlinben. Miként fogadta az elismerést?

Természetesen jól esett, de azt gondolom, hogy ez nem csak nekem szól, hanem a teljes stáb munkáját dicséri. Ugyanakkor általánosságban nem hiszem, hogy feltétlenül a díjak jelölik meg egy film értékét.

Nagy Dénes: ,,Nem hiszem, hogy feltétlenül a díjak jelölik meg egy film értékét"Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

És a főszereplő miként viszonyul ahhoz, hogy hatalmas mozivásznakon látható az arca szerte a világon?

Szerintem egyrészt büszkeséggel tölti el, és örül neki, ugyanakkor nagyon egészséges józansággal kezeli. Nem táplál hamis illúziókat azzal kapcsolatban, hogy filmsztárrá válik, nem is ad interjúkat és a fesztiválokra sem kísér el minket. Kényelmetlen számára a reflektorfény. Bár nem marhapásztorként dolgozik, hanem elköltözött a falujából és egy gyárban talált állást, továbbra is fizikai munkát végez és nem is szeretne ezen változtatni. Ugyanez igaz a többi szereplőre is. Nem azon törték a fejüket a forgatás alatt sem, milyen ajtókat nyithat majd ki számukra a film, hanem – akárcsak az általuk alakított katonáknak – honvágyuk volt és alig várták, hogy hazatérjenek a szeretteikhez.