Emelkedett a mozik nézőszáma, de még elmarad a várakozásoktól, bár a tavalyi szintnél sokkal jobb a helyzet - írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.

Borsos Erika, a Mozisok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a lapnak elmondta: idén nyáron a 2019-es azonos időszaknak csak a 40-75 százalékát érték el a nézőszámok, szeptemberben pedig
az 50-80 százalékát.
Az alacsonyabb arányokat a művészmozik érték el, a multiplexekbe intenzívebben tértek vissza a látogatók - tette hozzá.A MOSZ elnökre rámutatott arra is, hogy a nagy várakozás övezte filmek azonban még csak ezután kerülnek a mozikba. Erős lesz a kínálat a következő hónapokban, várhatóan az ősz folyamán még bőven fog emelkedni a nézők száma - közölte.
Borsos Erika kitért arra is, hogy általában októbertől március végéig a legmagasabb a látogatók száma a mozikban, de az ágazat 2020-as terveit teljesen átírta a koronavírus-járvány. Ráadásul az idén is zárva voltak a létesítmények májusig, de a szolgáltatók nagyon bíznak abban, hogy az év hátralévő részében a mostaninál lényegesen több látogató lesz.