Sikoly (1996)

SikolyForrás: MarketWatch

A huszonnégy éves belga kamionsofőr, Thierry Jaradin 2001-ben Wes Craven klasszikusát utánozva gyilkolta meg szomszédját, a tizenöt éves Alisson Cambiert. A férfi már jó ideje bele volt esve a lányba, amikor azonban az meglátogatta, hogy kölcsönkérjen tőle néhány videokazettát, Jaradin kikezdett vele, Cambiert azonban visszautasította a közeledését. Erre a srác hirtelen átment a másik szobába, felöltötte a Sikoly-filmek emblematikus maszkját, majd harminc késszúrással végzett a tinédzserrel. Végül egy rózsát tett a kezébe, majd felhívta a lány apját, és részletesen beszámolt neki a történtekről. Egy percig sem tagadta, hogy előre eltervezte a tettét.

Mátrix (1999)

MátrixForrás: InterCom

 A Mátrix nem csupán a sci-fi műfaját forradalmasította, hanem a joggyakorlatot is: Amerikában már a szakzsargonban is megjelent a The Matrix defense, azaz a Mátrix-védekezés kifejezés, a film bemutatója után ugyanis több gyilkossági ügyben azzal védekeztek a vádlottak, hogy a bűncselekményt csak egy számítógépes szimulációban követték el, a valóságban nem ártottak senkinek. Erre hivatkozott egy huszonhét éves svájci cserediák is, miután megölte és feldarabolta szállásadóját, és egy harminchat éves ohiói pultosnő is azt követően, hogy eltette láb alól a főbérlőjét. Mindkét elkövetőt végül beszámíthatatlannak ítélték, és a pszichiátrián kötöttek ki. Nem volt azonban ilyen szerencséje annak a tizenkilenc éves oaktoni fiatalembernek, aki szintén a Wachowski testvérek fantáziavilágára hivatkozott, miután vadászpuskával agyonlőtte a szüleit; negyven év börtönt kapott.

Két különösen hírhedt esettel is összekapcsolták a filmet: a Született gyilkosok kapcsán már tárgyalt columbine-i iskolai mészárlás alig egy hónappal a premiert követően zajlott le, a tettesek pedig bőrdzsekit és napszemüveget viseltek, akárcsak a film hősei. 2002-ben pedig Washingtont tartotta rettegésben két orvlövész, akik találomra választották ki tíz áldozatukat; a páros egyik tagja, a mindössze tizenhét éves Lee Boyd Malvo azzal védekezett, hogy a társadalmi igazságtalanságok ellen szeretett volna fellépni, majd a védőjének azt mondta, ha meg akarja érteni az indítékait, nézze meg a Mátrix-ot.

Harcosok klubja (1999)

Harcosok klubjaForrás: --

Még Chuck Palahniukot, a film alapjául szolgáló regény íróját is meglepte, hogy a premiert követően mennyi harcosok klubja alapult a valóságban szerte a világban, Észak-Amerikától egészen Kínáig. És bár az sem éppen törvényes, ha meglett felnőtt emberek saját akaratukból püfölik egymást bucira, egészen más jogi kategóriába esik, ha kiskorúkat kényszerítenek erre. Két amerikai huszonéves dadus, Erica Kenny és Chanese White rendkívül viccesnek találta, ahogyan az óvodában a 4-6 éves gyerekek egymásnak esnek: nem csupán tovább bátorították őket a verekedésre, hanem videóra is vették a véres összecsapásokat.

A tizenhét éves Kyle Shaw-t azonban sokkal inkább a film antikapitalista mondanivalója fogta meg: tűzijátékból, műanyag és fémhulladékokból bombát készített házilag, amelyet aztán egy New York-i Starbucks mellett helyezett el. A kávézó ablakai betörtek, de személyi sérülés nem történt. A fiút hamar elkapták a rendőrök, és mint a házkutatás során talált robbanószerekből kiderült, a srác újabb támadásokra készült.

Lapozzon, cikkünk a következő oldalon folytatódik!