Ötven évvel ezelőtt mutatták be Claude Sautet rendhagyó krimijét. A Claude Néron azonos című regényéből készült Sátáni ötlet nem csupán a francia zsarufilmek (ún. policier), de a rablások történetét ábrázoló heist-filmek alműfajait is kiforgatja: főhőse egy olyan megszállott rendőr, aki a sikeres letartóztatási eredmény érdekében igyekszik egy pitiáner bandát rávenni arra, hogy raboljanak ki egy bankot.

Az 1970-es évek elejére megszilárdult a bűnügyi filmesekben az a nézet, hogy nagyvárosi, magányos és bonyolult jellemű (de legalábbis makacsul "különutas") rendőrnyomozó szokatlan és sokszor szabályszegő módszereiben is megnyilvánuló kiábrándultsága a bűnüldöző által szolgált társadalom általános értékválságát hivatott tükrözni.

Ha csak Hollywoodot nézzük, ötven évvel ezelőtt olyan jellegzetesen kemény, önfejű és öntörvényű rendőrök lepték el a mozivásznakat, mint Frank Bullitt (San Franciscó-i zsaru, 1968), Daniel Madigan (Madigan, 1968),  Jimmy "Popeye" Doyle (Francia kapcsolat, 1971), Harry Callahan (Piszkos Harry, 1971) vagy Frank Serpico (Serpico, 1973). A részben amerikai hagyományokból (pontosabban a film noirból) táplálkozó francia krimiben, az ún. policier-ben a zsaru (hajthatatlanságából eredő) kirekesztettsége és önként vállalt kívülállása már jóval korábban megjelent – mégis, Claude Sautet 1971-es filmjének komor és zárkózott hőse nem csupán a "kortárs" amerikai kollégáihoz képest számít különleges esetnek.  

Sátáni ötlet (Michel Piccoli)Forrás: Netflix

A Sátáni ötlet nyomozója, Max (Michel Piccoli) nem csupán az igazság, de az eredmény, a siker megszállottja is. Művelt, kifinomult és gazdag ember, aki azért választotta a bírói talárt, hogy elítélhesse azokat, akik rászolgáltak, és aki azért mondott le jogi karrierjéről, mert bizonyítékok hiányában fel kellett mentenie egy bűnözőt, akinek bűnösségéről meg volt győződve – így aztán rendőrnek állt, csakhogy a sorozatos párizsi bankrablások helyszínére mindig késve érkezik, a besúgója átveri, folyamatos lépéshátrányban van a rablókkal szemben. 

A kollégái élcelődésétől feltüzelve, s egy véletlen találkozásnak köszönhetően az az ötlete támad, hogy előállítja azt a bűncselekményt, amelyet meg fog oldani: csellel ráveszi egykori bajtársát és annak pitiáner, leginkább vasazásból élő nanterre-i (Párizs egyik elővárosa) bandáját arra, hogy raboljanak ki egy bankot, ő pedig végre időben érkezve letartóztathatja a mit sem sejtő balekokat. 

Sátáni ötletForrás: Netflix

A Sátáni ötlet tehát nem csupán a detektívfilmek "bejáratott" formuláján változtatott, amikor a történet középpontjába nem a kívülálló rendőr mindenre elszánt nyomozását, hanem a folyamatos kudarcélménytől szenvedő "elhivatott" nyomozó eredményorientált tervének megvalósítását állította, de a rablástörténetek alműfajába, az ún. heist-filmekbe is új színt hozott azzal, hogy a főhős szempontjából az általa kitervelt bűntény sikere ezúttal nem a zsákmány megszerzésében és a szerencsés szökésben áll, hanem épp ellenkezőleg: a lebukásban. 

Maxet már csak nem is izgathatná a pénz, tehetős borkereskedő család tagja, ennek megfelelően – és felettese bizalmát és tiszteletét élvezve – nem is kell költségkérelmekkel és -jelentésekkel  bajlódnia, hogy tervének kivitelezését finanszírozza. Magát banktulajdonosnak kiadva bérel fényűző lakást és költ vagyonokat az egyik bandatag (egykori bajtársa) prostituált barátnőjének (Romy Schneider) beszélgetésre és kártyajátékra korlátozott szolgáltatásaira, abban bízva, hogy Lily a tőle kapott információkat előbb-utóbb megosztja az élettársával. Arra azonban nem számít, hogy a német származású örömlánnyal kölcsönösen egymásba szeretnek – az érzelmek pedig törvényszerűen vezetnek el a tragikus végkifejletig, amelynek eredményeként ugyanakkor Max elnyeri Lily és persze a néző (ha nem is erkölcsi, de érzelmi) felmentését.

Sátáni ötlet (Romy Schneider és Michel Piccoli)Forrás: Netflix

A Sátáni ötlet-ben Sautet ügyesen keveri a krimi izgalmába a szerelmi dráma érzelmi feszültségét, de ez csak az egyik eszköze arra, hogy filmjével felülírja a szokásos bűnmesék közhelyes cselekményét és tanulságait. A nouveau naturel, azaz az új természetesség néven ismertté vált francia filmes irányzat vezéregyéniségeként számon tartott Sautet szinte teljes életművén végigvonul az az egyszerű, ámde nemes szándék, hogy jellemzően nagypolgári, de minimum középosztálybeli ("párizsi burzsoá") hőseit összetett és gyarlóságukban is szimpatikus emberként ábrázolja: bensőséges és jól kidolgozott szituációkban szemléltetve, hogy a nagypolgári középosztály tagjai is átlagos problémákkal küzdenek. 

A Sátáni ötlet vagyonos, egykor megbecsült bíróként tevékenykedő nyomozójának esetében a cselekményt beindító átlagprobléma a munkahelyi kudarc, amit olyan lépéssel igyekszik orvosolni, amely megkérdőjelezi morális tisztánlátását, majd tervének kivitelezése közben beleszeret az eszközként használt utcalányba – a nem átlagos románc mély, hétköznapi jelenetekben is bővelkedő ábrázolásában pedig Sautet érzékenyen jeleníti meg a szerelmi évődés legáltalánosabb problémáját: az elfogadást.

Sátáni ötlet (Romy Schneider és Michel Piccoli)Forrás: Netflix

Claude Sautet filmje ugyanakkor mellőzi a direkt társadalomkritikai felhangokat, ahogy figyelmének középpontjában sem az erkölcsi dilemmák állnak, szájbarágós jelenetek helyett a végkövetkeztetést bölcsen meghagyja a nézőnek: a bűnöldözésben semmiféle eszköztől vissza nem riadó Max rendíthetetlen mélyrepülésében finoman ott sejlik a rendező, a francia nagy- és középpolgárság erkölcsi hanyatlását illető aggodalma.

Elvégre a Sátáni ötlet-ben a botcsinálta rablókhoz hasonlóan az őket tőrbe csaló pandúr sem tűnik igazán profinak (pontosabban csak a manipulációban az), de a különbség még csak nem is abban rejlik, hogy a törvény melyik oldalán állnak. Túlzás lenne azt állítani persze, hogy Sautet filmje afféle társadalmi allegória lenne, amelyben egy módos nagypolgár használja ki a periféria kispolgárait annak érdekében, hogy saját erkölcsi felsőbbrendűségét bizonyítsa, s ami mindössze abban nyilvánul meg, hogy a pitiáner gazfickókkal ellentétben neki van életcélja. Mégis, a Sátáni ötlet nyomozója "a cél szentesíti az eszközt" machiavellista elvét alkalmazva abból indul ki, hogy a bűnüldözés erkölcsi alapon nem lehet sikeres, s bármiféle erkölcsi aggály nélkül, bátran lépi át a rendvédelem jogi és erkölcsi szabályait, voltaképp sikerrel bizonyítva, hogy a megfelelően kiválasztott emberek igenis rávehetőek valamely súlyos bűnre, csak ügyesen kell alakítani a körülményeket. 

Sátáni ötletForrás: Netflix

Hűvös racionalizmusát végül hirtelen fellobbanó érzelmei mossák alá – ezzel viszont egyfelől maga is bűnözővé válik, másfelől váratlan bűnbeesésével épphogy megment valakit, bukása így egyben áldozathozatal is, így válik a Sátáni ötlet a kiszámítható és a kiszámíthatatlan bűn parabolájává.

Sőt, a pasztellszínű, de szemcsésen durvára fotografált (operatőr: René Mathelin) bűntörténet igazából mintha csak alibi lenne, de nem a kifordítható erkölcsök meséjéhez, hanem ahhoz a finoman kivitelezett szerelmi tragédiához, amelyben csak eleinte számít, hogy az egyik fél "bankár" a másik pedig utcalány, mert az új természetesség jegyében, a való életből ellesett apró mozzanatokkal, a szavaknál is többet mondó tekintetekkel Sautet nagyon is az átlagemberek mindennapjaihoz igazítja Michel Piccoli és Romy Schneider románcát. Jobban belegondolva, a Sátáni ötlet végeredményben egy olyan ember története, aki túl későn döbben rá, hogy ami az életéből hiányzik, az nem a szakmai siker vagy az erkölcsi győzelem, hanem az érzelmek minden romlottságot felégető tisztasága.