Száz évvel ezelőtt, 1921. október 13-án született Yves Montand sanzonénekes és színész. Legszebb dalaiban jellegzetesen férfias, egyszerre bársonyos és karcos hangon énekelt a szerelemről és a szabadságról, legjobb alakításaiban pedig keresetlen hitelességgel formálta meg az ideák és a valóság közé ékelődött, szabadságvágyó modern embert.

Énekesként és színészként egyaránt, Yves Montand-t hosszú ideig szokás volt a francia férfieszménnyel azonosítani – dacára annak, hogy származását tekintve olasz volt: a toszkánai Monsummano Altóban született Ivo Livi néven. A családja 1923-ban menekült a fasiszták elől Marseille-be, ahol Montand 11 éves korától kezdve kisebb-nagyobb fizikai munkákból szerzett keresetével igyekezett támogatni szüleit, majd a második világháború idején, a fővárosba költözve a szórakoztatóiparban próbált szerencsét próbált, énekesként. 

Karrierjének hirtelen felívelését a sanzon királynőjének, Édith Piafnak köszönheti, aki 1944-ben meghívta párizsi műsorába, majd az ingujjra vetkőző, s ezzel a színpadi öltözködés hagyományaival elsőként szakító Montand két évvel később az első komolyabb filmszerepet is egy Piaf-filmben kapta (Fénytelen csillag, r.: Marcel Blistène), s még ugyanebben az évben főszerepet kapott a francia lírai realizmus mesterétől, Marcel Carné-tól a második világháború következményeit romantikus drámában megragadó Az éjszaka kapui című filmben.

Ebben hangzik el Kozma József legismertebb kompozíciója (Jacques Prévert versére), ma már az egyik legtöbbet játszott jazz-standard, a Les Feuilles mortes (magyarul: Hulló levelek, angolul: Autumn leaves), amelyet a filmben Montand ugyan még csak dúdolgatott, de négy évvel később már lemezre énekelt, majd önmagát alakítva filmvásznon is nagy hatással adott elő a Párizs az Párizs című filmben (1951, r.: Luciano Emmer), végérvényesen megalapozva a 20. század talán legismertebb magyar dalának világsikerét. Ekkor már az egyik legnépszerűbb francia férfi énekes.

A félelem bére (Yves Montand és Charles Vanel)Forrás: Criterion

Filmszínészként azonban csak 1953-tól vették komolyan, amikor mély átéléssel játszotta el a Guatemalában vesztegelő, honvágytól és kilátástalanságtól gyötört, s ezért életveszélyes küldetést vállaló olasz teherautó-sofőrt Henri-Georges Clouzot remekművében, A félelem béré-ben. Onnantól fogva a legnagyobbak között tartják számon, az ötvenes években olyan filmcsillagokkal játszik együtt, mint Gina Lollobrigida, Sophia Loren, Michèle Morgan vagy Marilyn Monroe, s olyan nagy nevű rendezők kínálnak neki szerepet, mint Claude Autant-Lara (Az éjszaka Margitja, 1955), Gillo Pontecorvo (A nagy kék országút, 1957), Jules Dassin (A törvény, 1959) vagy George Cukor (Szeressünk!, 1960).

Színészi jelenlétének erejét már ebben az évtizedben elismerték: 1957-ben a Karlovy Vary-i filmfesztiválon kapott díjat a Salemi boszorkányok (1957, r.: Raymond Rouleau) férfi főszerepéért. A filmben második felesége, Simone Signoret volt a partnere – a Cukor rendezte Szeressünk!-ben, amelyért BAFTA-díjra jelölték, pedig későbbi szeretője, Marilyn Monroe –, de ennél sokkal fontosabb, hogy az Arthur Miller-drámából (nem mellékesen: az író ekkoriban Monroe férje volt) készült 17. századi moralitásjáték mintegy előrevetíti Montand későbbi, a hatvanas évektől jellemző szerepkörét: a vágyak és a valóság között vergődő modern embert.

Salemi boszorkányokForrás: AFP

Ebben a nagyon is intellektuális szerepkörben csupán a politikai bűnfilmjeiről híres Costa-Gavras öt filmben rendezte – A tökéletes bűntény (1965), Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (1969), Vallomás (1970), Ostromállapot (1972), Női fény (1979) –, de a francia felső-középosztály nagy krónikása, Claude Sautet is háromszor kamera elé állította – César et Rosalie (1972), Vincent, Francois, Paul és a többiek (1974), Főúr! (1983) –, és a sort hosszan lehetne folytatni Anatole Litvak Sagan-adaptációjától kezdve (Szereti Ön Brahmsot?, 1961), az Alain Resnais rendezte A háborúnak vége (1966) című kiáltványfilmen át Henri Verneuil I, mint Ikarusz (1979) című konspirációs thrilleréig bemutatva a francia értelmiség kiábrándulásának teljes pokoljárását.

Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiájaForrás: AFP

De filozofikus magasságokba emelkedik (vagy emeli rendezője) az olyan krimikben is, mint Jean-Pierre Melville pesszimista remekműve, A vörös kör (1970) vagy Alain Corneau három bűnügyi filmje, a Police Python 357 (1976), A bűn árnyékában (1976) és A fegyverek választása (1981) – lévén e mozgóképek a krimi köntösébe bújtatott (társadalomkritikát sem mellőző) jellemtanulmányok, amelyekben Montand hol rendőrként, hol bűnözőként (vagy épp e kettő ötvözeteként) kerül összetűzésbe elsősorban önmagával.

A vörös körForrás: Criterion

A nyolcvanas évektől fogva, felesége, Simone Signoret betegsége és halála (1985) miatt Montand egyre kevesebbet állt kamera elé. Claude Berri lenyűgöző duplafilmjében, a jó és rossz örök harcát az első világháború után, egy provanszi kisvárosban ábrázoló A Paradicsom...,...és a Pokol (1986) című monumentális kamaraeposzban Montand megrendítő alakítása a valóságos veszteség terhét viseli magán.

Öt évvel később, az élet elmúlásáról szóló IP5: L'île aux pachydermes (r.: Jean-Jacques Beineix) forgatásán eljátszotta, hogy szívrohamot kap és meghal. A 42-ik forgatási napon, a haláljelenetnél egy orvos is jelen volt, mert a rendező azt szerette volna, ha minden a lehető legélethűbben jelenjen meg a vásznon – a doktor dolga az volt, hogy véleményt mondjon Montand haláltusájának hitelességéről.  

Óriási színész  – hangzott az orvosi szakvélemény.

IP5: L'île aux pachydermes

Néhány nappal korábban az egyébként nagy rendező, Beineix egyszerűen bezavarta Montand-t egy jéghideg tóba. A fegyelmezett színész teljesítette a rendező kérését. Felvették a jelenetet, közben megfázott, tüdőgyulladást kapott, majd öt nappal később, 1991. november 9-én Yves Montand (a valóságban is) szívrohamot kapott és meghalt.

Utolsó filmjében gyűrötten és megviselten is sármos férfi, aki egyéniségével, gondolataival a fiatalokra is nagy hatással van. Yves Montand öt évtizeden át állt a kamerák előtt, s kicsivel hosszabb ideje a színpadon énekesként és olykor színpadi színészként - dalaival és alakításaival több nemzedéket vont varázslatos hatása alá.