Vágólapra másolva!
Szerdán kezdődik a 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyen 35 ország 64 filmjét láthatja a közönség vasárnapig a Toldi, a Művész és a Kino mozikban.
Vágólapra másolva!

Több mint 60 nemzetközi és hazai vendég érkezik, akikkel a filmek utáni beszélgetéseken, valamint a Verzió szakmai eseményein és online is találkozhat a közönség. A műsorban szereplő dokumentumfilmek az emberiség környezetre gyakorolt hatásával, a testi-lelki traumákkal való megküzdés útjaival foglalkoznak. Újságírók, tinédzserek, aktivisták történeteit, a hatalommal, becsontosodott rendszerekkel való küzdelmeit mutatják be vagy a fiatalok jobb jövőért folytatott elszánt harcát.

A magyar versenyprogramban lesz a premierje Kőrösi Máté Dívák című alkotásának, amely egyben a fesztivál nyitófilmje is.


A versenyprogramok filmjeit a nemzetközi zsűri, a diákzsűri és a közönség értékeli, a nyerteseket a fesztivál záróeseményén, november 13-án hirdetik ki. Az esemény zárófilmje Heddy Honigmann perui születésű holland rendező Százontúliak című alkotása lesz, amelyben százévesnél idősebb emberek osztják meg élettapasztalatukat.

November 15. és 21. között a filmek mellett felvételről a beszélgetések és kerekasztal-programok is elérhetőek lesznek a www.verzio.org oldalon, ahol a fesztivál részletes programja is megtalálható.