Trokán Péter az Origónak: Csűrös Karola nagyon el akart már menni

Csűrös Karola
Budapest, 2019. július 16. Csűrös Karola színművész, Horváth Ádám özvegye férje temetésén a Farkasréti temetőben 2019. július 16-án. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező 89 éves korában, június 19-én hunyt el. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Nem akart férje, a 2019-ben meghalt Horváth Ádám nélkül élni Csűrös Karola, mondta el megkeresésünkre Trokán Péter színész. Mint megírtuk, a Szomszédok Etusa 85 évesen halt meg. 
Vágólapra másolva!

"Természetesen ledöbbentem, amikor meghallottam a hírt, de nem ért váratlanul, mert ő nagyon el akart már menni az Ádám után. Nagyon szerették egymást, nagyon összetartoztak. Sok mindenen mentek keresztül az életben, de végig kitartottak egymás mellett, példaértékűen éltek. Nagyon igazi pár voltak. Ami nem azt jelentette, hogy folyton nyalták-falták egymást, nem mutatták ki mindig, de érezni lehetett, hogy ők nagyon egyek ebben az életben" - mondta Trokán Péter, aki együtt dolgozott velük a Szomszédok című sorozatban.

Csűrös Karola, Horváth Ádám özvegye férje temetésén a Farkasréti temetőben 2019. július 16-án Forrás: MTI/Soós Lajos

"Amikor Ádám meghalt, nem volt meglepetés számomra, hogy a Karcsi mondogatta, hogy neki innentől nem élet az élet, nincs igazán rá szüksége. Tulajdonképpen szenvedéstől váltotta meg most őt a Jóisten. Remélem, hogy most a lelkük találkozik, és ugyanabban a békességben élnek valahol" - mondta Trokán Péter.