Meghalt Martha De Laurentiis

Martha De Laurentiis
Vágólapra másolva!
Hatvanhét éves korában meghalt Martha De Laurentiis, a legendás producer Dino De Laurentiis özvegye, és olyan filmek producere, mint a Hannibal és A vörös sárkány – adta hírül a The Hollywood Reporter.
Vágólapra másolva!

Martha De Laurentiis halálhírét vasárnap közölte az amerikai sajtóval lánya, Dina De Laurentiis.

– fogalmazott Dino és Martha De Laurentiis lánya.

Martha De Laurentiis 1954. július 10-én született az Ohio állambeli Piquában Martha Schumacher néven. 1972-ben Ohio tinédzser szépének választották, az egyetem elvégzése után (Ball State University) rövid ideig modellkedett, majd producerek asszisztenseként dolgozott.

1980-ban lépett be a Dino De Laurentiis Communications (DDLC) vállalathoz, első munkája a Milos Forman rendezte Ragtime volt. 10 évvel később kötött házasságot a legendás producerrel – aki mellett olyan filmek producere lett, mint a Piszkos alku, a Felejthetetlen, A félelem országútján, a Hannibal és A vörös sárkány.

Dino De Laurentiis 2010-ben bekövetkezett halála után ő lett a családi gyártócég De Laurentiis Co. vezetője, executive producerként felügyelte a Hannibal-tévészéria gyártását, ugyancsak executive producere volt a Sarkvidék-nek, utolsó filmje, a Stephen King regényéből készülő Firestarter az utómunkálatok fázisában van, 2022-ben érkezik a mozikba.