Leos Carax nyerte a legjobb rendezésért járó Lumiere-díjat

Vágólapra másolva!
A L'événement (Az esemény) című abortuszdráma nyerte a legjobb filmnek járó Lumiere-díjat, Leos Carax Anette című musicalje pedig többek között megkapta a legjobb rendezésért és a legjobb zenéért járó elismerést is. Utóbbi filmmel nyitották meg tavaly a cannes-i filmfesztivált, a magyar mozikban jelenleg is látható.
Vágólapra másolva!

Audrey Diwan abortuszdrámája a fiatal Anne-ról szól, aki az 1960-as évek elején kétségbeesetten próbálja megszakítani nem kívánt terhességét. A főszerepben Anamaria Vartolomei látható, aki a legjobb színésznőnek járó elismerést is megkapta a Lumiere Akadémia ünnepélyes díjátadóján hétfő este.

A L'événement korábban a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-díját is elnyerte.


A legjobb forgatókönyvnek járó díjat Xavier Giannoli Illusions perdues (Elveszett illúziók) című történelmi filmje kapta.

A Lumiere Akadémia a Franciaországban dolgozó külföldi újságírókat képviseli, és 1995 óta évente adja át díjait az előző év legjobb francia filmjeinek.