Tom Hankszel forgatja újra Marc Forster Az ember, akit Ovénak hívnak című nagy sikerű svéd vígjátékot.

A forgatókönyvet David Magee (Pi élete) írja, aki korábban az Én, Pán Péter című filmben dolgozott együtt a rendezővel. A forgatás még idén elkezdődik a deadline.com cikke szerint.
Az ember, akit Ovénak hívnak Fredrik Backman regényéből készült. A szerelemről és váratlan barátságokról szóló könyvből világszerte több mint hétmillió példányt adtak el. A regényt 2015-ben filmesítették meg, és két Oscar-jelölést is kapott. A Hannes Holm rendezésében született produkció 2016-ban a legnagyobb bevételű idegen nyelvű film volt Amerikában.


Forster elmondta: azonnal beleszeretett a könyvbe, ahogy elolvasta, mivel nagyon tetszett neki, hogy a barátság átformálhatja egy ember életét. A film egyik producere, Rita Wilson azt emelte ki, hogy a történet humánuma mindenkit képes megszólítani. A film az SF Stúdió és a Playtone produkciójában készül.