Cziffra Györgyről készül dokumentumfilm

Cziffra György
Csodagyerekként tartották számon a később világhírű művésszé vált Cziffra Györgyöt
Vágólapra másolva!
Czencz József, Fecső Zoltán, Maksay Ágnes, Petrovics Eszter és Szabó Attila rendezésében készülő dokumentum- és ismeretterjesztő filmek gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága - közölte az NFI.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Filmintézet (NFI) két éve nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság januári ülésén négy dokumentumfilm és egy ismeretterjesztő film gyártására szavazott meg támogatást.

Fecső Zoltán Földhözragadt örökség címmel készülő dokumentumfilmjében az eltűnőfélben lévő székelyföldi hagyományos gazdálkodási formákat örökíti meg 8,6 millió forint támogatással.

A rendszerváltást követő évtizedek magyar nemzetpolitikájának egyik legjelentősebb megvalósítása, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem 20 éves történetét mutatja be Maksay Ágnes Akkor és most címmel készülő dokumentumfilmje 9,8 millió forint támogatással.

Cziffra György világhírű magyar zongoraművész születésének 100. évfordulóját Magyarország hivatalos emlékév keretei között ünnepelte tavaly, valamint az UNESCO nemzetközi szervezete is felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.

A Cziffra pályájának legfőbb földrajzi és szellemi állomásain végigvezető film gyártását 68,4 millió forinttal támogatja az NFI.

Szabó Attila A Szent Anna-tó végnapjai című ismeretterjesztő filmjében a Nemzeti Filmintézet 7 millió forintos támogatásával mutatja be a székelyföldi halbiológusok munkáját, céljuk a közkedvelt tó eliszaposodásának megelőzése.