A Hunyadi-filmről tárgyalt Kásler Miklós Belgrádban

KÁSLER Miklós
Budapest, 2022. január 25. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszél a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa ideiglenes kollégium megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériuma Tükörtermében 2022. január 25-én. A múlt héten megalakult ideiglenes kollégium, amely a Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) idén 400 millió forintos keretből támogatja az EKF-projekt megvalósulását, 2024. december 31-ig működik öt fővel. A kollégium feladata ötletek, javaslatok összegyűjtése, értékelése, pályázatok kiírása, ellenőrzése, elbírálása. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Régészeti, filmművészeti és muzeológiai kérdésekről tárgyalt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Belgrádban Maja Gojkovic szerb művelődési miniszterrel.
Vágólapra másolva!

A találkozót követően Kásler Miklós az MTI-nek elmondta, hogy a szerb tárcavezetővel áttekintették az elmúlt évek együttműködéseit, valamint a jövőre vonatkozó közös terveket. Emellett a szerbiai és magyarországi régészeti és muzeológiai fejlesztésekről, ezen belül a régészeti lelőhelyek megjelölésének, feltárásának és lajstromozásának a fontosságáról is tárgyaltak. A politikusok az Európa Kulturális Fővárosa programról is egyeztettek, hiszen 2010-ben Pécs, az idén Újvidék, jövőre pedig Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa. Kásler Miklós szerint ebben a programban is támogatni tudja egymást Szerbia és Magyarország.

A közös történelemmel összefüggésben szóba került, hogy a készülő Hunyadi-film nándorfehérvári csatára vonatkozó jeleneteit a szerbiai Szendrő (Smederevo) várában forgatják majd, ugyanis ez az egyetlen olyan vár Közép-Európában, amely a korabeli építészetet és a miliőt megfelelően vissza tudja adni.

A szerb művelődési miniszter segítséget ígért a forgatás minden területére vonatkozóan - magyarázta Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar-szerb történelem más témáit is feldolgozhatják a két ország együttműködésében.