Vágólapra másolva!
Nem indulhatnak az Emmy-díjért 2022-ben az orosz kormány által finanszírozott televíziós produkciók, és a Torontói Filmfesztivál sem fogad orosz állami finanszírozású filmeket - számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Vágólapra másolva!

Az amerikai televíziós akadémia (NATAS) elnöke, Terry O'Reilly csütörtöki közleményében leszögezte, hogy az Emmy-díjra nevezett, orosz állami támogatással készült produkciókat kizárják a versenyből. A televíziós akadémia azt is bejelentette, hogy az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió miatt a továbbiakban nem működnek együtt egyetlen orosz szervezettel sem.

- fogalmaztak.

A Torontói Filmfesztivál (TIFF) szervezői csütörtöki bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról.

- írta a fesztivál. Hozzátették, hogy a TIFF felfüggeszti az orosz állam által támogatott filmes szervezetek és médiumok, valamint a fesztiválhoz kapcsolódó orosz kulturális nagykövetek és delegációk részvételét a fesztiválon. Egyúttal "felerősítik az ukrán és független orosz filmesek hangját, akik továbbra is segítenek a régió konfliktusának megértésében".

A globális film- és televíziós ipar az elmúlt napokban kiállt Ukrajna mellett és az orosz katonai invázió miatt szankciókat vezetett be Oroszország ellen.

A cannes-i és a velencei filmfesztivál bejelentette, hogy 2022-es rendezvényéről kitiltja az orosz delegációkat, de nem akadályozza meg a független orosz filmesek részvételét. A stockholmi és a glasgow-i filmfesztivál sem tűzi műsorára az orosz államilag támogatott filmeket. A tavaszi cannes-i MIPTV nemzetközi televíziós piac szintén elítélte az orosz inváziót, és közölte, hogy követi a francia szankciókat, ami ugyancsak az orosz produkciók részleges vagy teljes kizárását jelenti a vásárról.