Káel Csaba gratulált az Oscar-díjas Sipos Zsuzsannának

SIPOS Zsuzsanna
Los Angeles, 2022. március 28. Sipos Zsuzsanna látványtervező és Patrice Vermette kanadai produkciós tervező átveszi a legjobb produkciós tervezés kategóriáért járó díjat a 94. Oscar-gálán a Los Angeles-i Dolby Színházban 2022. március 27-én. A páros A Dűne című film látványáért vehette át az elismerést. MTI/EPA/Etienne Laurent
Vágólapra másolva!
A Dűne című film díszletberendezőjeként vasárnap este Oscar-díjjal elismert Sipos Zsuzsannának és a Dűné-n dolgozó magyar szakembereknek is gratulált Káel Csaba, a filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

"A magyar filmipar és a hazai filmes szakemberek kimagasló színvonalú munkájának elismerése is egyben a Dűne sikere az Oscaron. Több száz hazai filmes közreműködésével főként Magyarországon készült ez a szuperprodukció, mely jelentős szakmai elismerésekkel és közel 400 millió dolláros bevételével a tavalyi év egyik legsikeresebb mozifilmje lett.

Határtalan öröm az egész szakmának Sipos Zsuzsanna Oscar-díja, mely azt tanúsítja, hogy világszínvonalon is kiváló tehetségeink vannak, és azt üzeni a világnak, hogy a legjobbak közt vannak a magyar filmesek" - írta a kormánybiztos.

Sipos Zsuzsanna és Patrice Vermette átveszi a legjobb látványtervezés kategóriáért járó díjat a 94. Oscar-gálán a Los Angeles-i Dolby Színházban 2022. március 27-én Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent


A közleményben arra is kitért, hogy a hazai filmipar volumene tavaly mintegy 30 százalékkal növekedett, a regisztrált költések összege elérte a 218 milliárd forintot.

- fogalmazott Káel Csaba.

A Denis Villeneuve rendezésében, Frank Herbert regényéből készült Dűné-t tíz Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia. A vasárnap a hollywoodi Dolby Színházban megrendezett díjátadó ceremónián hat kategóriában kapta meg az Oscar-szobrot.

Sipos Zsuzsanna díszletberendező és Patrice Vermette látványtervező a produkciós tervezés kategóriában nyerte el az Oscar-díjat.

Hans Zimmernek az eredeti filmzenéért ítélték oda az Oscart. Greig Fraser a legjobb operatőrnek, Joe Walker pedig a legjobb vágónak járó díjat vehette át, továbbá a legjobb hang és vizuális effektus-kategóriában is győzött a film.