Bíróság adott zöld utat a Grease paródiájának

GREASE, Olivia Newton-John, John Travolta, Barry Pearl, Michael Tucci
Vágólapra másolva!
Egy manhattani bíróság csütörtöki ítélete szerint bemutathatják a Vape: The Musical című zenés produkciót, amelyet szerzői jogi kifogások miatt pereltek be a hetvenes években született Grease című musical és a belőle készült filmklasszikus szerzői.
Vágólapra másolva!

A bíróság megállapította, hogy az atlantai társulat, amely a Vape című darabot színre állította, megváltoztatta a Grease című musicalt: a MeToo-korszakba helyezte át a történetét, és a nőgyűlölő tendenciákat leplezte le.

A Grease 1972 és 1980 között futott a Broadway-n, a John Travolta és Olivia Newton-John főszereplésével forgatott filmet pedig 1978-ban mutatták be.

A Grease Danny Zuko és Sandy Olsson (a musicalben Dumbrowski), valamint barátaik története, akik a 1950-es évek végén a Rydell középiskola végzős évfolyamába járnak.

Olivia Newton-John és John Travolta a Grease-ben Forrás: Paramount


A Vape átvette a szereplőket és a története is hasonló. Ugyanakkor számos ponton különbözik is: a mai tinédzserek szlengjét használja, paródiává változtatja, hogy a 30-nak kinéző kamaszok folyton dalra fakadnak és táncra perdülnek, és bírálják a Grease happy endjét, amikor Sandy külseje mindenestül megváltozik, hogy elnyerje Danny szívét.

A bíró kiemelte, hogy a Vape nem sért szerzői jogokat, mert a Grease paródiáját fogalmazza meg. A Grease szerzői, Jim Jacobs és Warren Casey 2019-ben perelték be a Vape-produkciót, és sikerült elérniük, hogy levegyék a műsorról a darabot.