Premier előtti vetítések az artmozik éjszakáján Budapesten

Vágólapra másolva!
Premier előtti vetítések és népszerű filmek is várják a nézőket az idei Art mozik éjszakáján, május 20-án késő délutántól másnap hajnalig öt fővárosi moziban.
Vágólapra másolva!

A Budapest Film közleménye szerint a közönség ezúttal is filmről filmre vándorolhat a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán és a Kino Cafe mozik között. A hagyományos mozimaraton idei kínálatát is premier előtti vetítések, a közelmúlt sikerei és régebbi filmek alkotják.

Ugyancsak premierként vetítik Az Északi című angol-amerikai kalandfilmet, amely egy fiatal viking herceg sorsát követi nyomon, aki bosszút akar állni az apja haláláért. Mindkét alkotást a Művész mozi tűzi műsorára.


Visszatér a mozikba Oliver Stone felújított Doors-filmje és a tavaly elhunyt Szomjas György Kopaszkutya című legendás filmszatírája, amelyeket a Toldi moziban láthatnak a nézők.

A Művész és a Tabán mozi tűzi műsorára Joachim Trier legújabb alkotását, A világ legrosszabb embere című filmet, amelyet Norvégia nevezett a 2022-es Oscar-díjra.

Ugyancsak ennek a két mozinak a programjában szerepel az Én vagyok a te embered című német sci-fi vígjáték.

Az Art mozik éjszakáján láthatják a nézők Kenneth Branagh legújabb rendezését, a saját észak-írországi gyerekkoráról szóló, 7 Oscarra jelölt Belfast című filmet, Ridley Scott A Gucci-ház című alkotását, amely az olasz divatház mögött álló családi birodalmat mutatja be Lady Gaga főszereplésével, valamint a Puskin mozi tűzi műsorára Paul Thomas Anderson Licorice Pizza című romantikus vígjátékát.


Több magyar filmet is láthat a közönség, a Kino Café mozi műsorában szerepel Enyedi Ildikó A feleségem története, Deák Kristóf Az unoka, Kis Hajni Külön falka című filmdrámája, illetve Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című filmje, amelyet megtörtént események ihlettek.