Koltai Lajos az anyák megmentőjéről készít filmet

Koltai Lajos
Vágólapra másolva!
Koltai Lajos „az anyák megmentőjéről", a világhírű Semmelweis Ignácról rendez mozifilmet a Filmintézet támogatásával, Szabó Attila pedig minden idők egyik legsikeresebb magyar labdarúgójáról, Románia egyik legnagyobb sportcsillagáról, Bölöni Lászlóról forgat dokumentumfilmet.
Vágólapra másolva!

Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével fordulatos, romantikus történelmi filmet rendez Koltai Lajos „az anyák megmentőjéről", a világhírű Semmelweis Ignácról és koráról.

A láthatatlan gyilkos címmel készülő nagyívű alkotás gyártására 2,26 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága.

A mintegy 120 fős stábbal készülő mozifilm forgatása júliusban kezdődik, és a filmet jövőre láthatja a közönség.

Koltai Lajos Forrás: Origo

„Semmelweis úgy érzi, hogy a sors kiválasztottjaként az ő dolga, hogy megtalálja a láthatatlan ellenséget - a gyermekágyi láz okozóját. Minden támadás és intrika ellenére halad az útján, megszállott és megalkuvást nem ismerő személyisége vezeti. A kórház vezetése mindent megtesz, hogy Semmelweis útját megkérdőjelezze és keresztezze. Az igazi tehetség, aki megtalálta ösvényét, megy az útján, néha indulattól vezérelve. Semmelweis Ignác magatartásának példáját kívánjuk továbbítani a nézőknek. A szenvedély, a kitartás és a következetesség sodró erejű filmjét szeretnénk elkészíteni - nagyszerű színészeket találtunk hozzá. A sors különös fintora, hogy mai világunk, 2020 óta ismét egy ilyen láthatatlan ellenséggel vívja csatáját" - nyilatkozta Koltai Lajos.

A láthatatlan gyilkos Maruszki Balázs és Kormos Anett forgatókönyvéből készül, producere Lajos Tamás és Vida József.

Minden idők egyik legsikeresebb magyar labdarúgója és Románia egyik legnagyobb sportcsillaga, Bölöni László még sehol sem publikált önéletrajzát felhasználva, a Filmintézet 96,1 millió forintos gyártási támogatásával forog júliustól a Bölöni László - Egy legenda története című dokumentumfilm. A film Kollarik Tamás ötlete, Szabó Attila rendező és Kollarik Tamás forgatókönyve alapján készül, Szöllősi György szakértővel együttműködésben, producere Novák Tamás.