Aljas sztárok, akik embert öltek

Christian Brando és Marlon Brando a tárgyalóteremben, Christian Brando büntetőperén
Vágólapra másolva!
A luxuséletmódot folytató hollywoodi sztárok sokszor érzik úgy, hogy érinthetetlenek, és hírnevüknek köszönhetően akár a legsúlyosabb bűncselekmény következményeit is elkerülhetik. Persze van, akinek sikerül (például ott van O. J. Simpson mai napig vitatott, felmentéssel véget érő gyilkossági ügye), de még ha felmentő ítélet születik is, épp a hírnév miatt a sztárok által elkövetett bűncselekmények megmaradnak a közvélemény emlékezetében. A listánkon szereplő sztárok által elkövetett halálesetek között egyaránt szerepel tragikus kimenetelű baleset és előre megfontolt gyilkosság – de csak olyan eseteket gyűjtöttünk össze, amelyeknél egyértelműen megállapították az elkövető (vagy felbujtó) személyét.
Vágólapra másolva!

Matthew Broderick

Az 1980-as évek közönségkedvenc "tinisztárja", a bőven 20 éves kora után befutott Matthew Broderick egyik legnagyobb sikere, a Meglógtam a Ferrarival (1986) bemutatója után egy évvel, 1987. augusztus 5-én az észak-írországi Enniskillenben okozott két emberéletet kioltó balesetet. A színész bérelt BMW-jével száguldozva, tisztázatlan okokból áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött egy Volvóval, amelynek sofőrje, a 28 éves Anna Galagher és az anyósülésen utazó 63 édesanyja, Margaret Doherty azonnal meghaltak a baleset helyszínén.

Az ütközéstől Brodericknek eltört a lába és több bordája, agyrázkódást kapott, valamint összeesett a tüdeje, barátnője, Jennifer Grey (akivel a Meglógtam a Ferrarival forgatásán ismerkedett össze) pedig súlyos gerincsérülést szenvedett.

Brodericket először halált okozó közúti veszélyeztetéssel vádolták meg, amelyért 5 év börtönt is kaphatott volna, de végül csak gondatlanságért kellett felelnie, és mindössze 100 font (mai árfolyamon mintegy 45 ezer forint) pénzbírságot kellett fizetnie – a nevetségesen enyhe ítéletet az áldozatok hozzátartozói "az igazságszolgáltatás megcsúfolásának" nevezték.

Jellemző Hollywoodra, hogy 25 évvel később Broderick több millió dollárt kapott egy Honda-reklámért, amit a 2012-es Super Bowl szünetében sugároztak.

Rebecca Gayheart

A most 51 éves színésznő nem tartozik az A-kategóriás szupersztárok közé, olyan filmekben szerepelt, mint a Rémségek könyve (1998) vagy a Sötét órák (2000) és visszatérő szereplője volt a Kés/alatt című sorozatnak.

2001. június 13-án Gayheart az olasz színész, Marco Leonardi (az Alkonyattól Hajnalig 3 társszereplője) tulajdonában lévő járművet vezette Los Angelesben, amikor egy felelőtlenül bevett kanyart követően elütötte az úttesten szabályosan átkelő Jorge Cruz Jr.-t. A kórházba szállított, mindössze 9 éves kisfiú másnap belehalt sérüléseibe.

Rémségek könyve (középen: Rebecca Gayheart) Forrás: Intercom

A színésznő ezek után 10 ezer dollárt fizetett a családnak a kisfiú temetésének költségeire, majd miután perbe fogták halált okozó közúti veszélyeztetésért, kiadott egy nyilatkozatot, amelyben úgy fogalmazott:

A 2001. november 27-én megtartott tárgyaláson végül Gayheart nem tagadta, de nem is ismerte el a felelősségét, így végül három év felfüggesztett börtönbüntetésre, 2800 dollár pénzbírság megfizetésére, illetve 750 órányi közmunkára ítélték, és egy évre bevonták vezetői engedélyét. A fiú szülei később magánvádas eljárást is kezdeményeztek, amely peren kívüli megegyezéssel ért véget.

John Huston

A klasszikus Hollywood egyik legnagyobb forgatókönyvíró- és rendezőlegendája, A Sierra Madre kincséért (1948) írói és rendezői Oscar-díjat nyert John Huston az 1930-as években indult karrierje elején nemcsak forgatókönyvíróként, de az alkoholt, autókat és nőket illetően féktelen életmódja miatt is hírnevet szerzett magának.

John Huston, Orson Welles és Peter Bogdanovich A szél másik oldala forgatásán Forrás: Netflix/Everett

Huszonhét éves volt, amikor 1933. szeptember 25-én, a Los Angelesi Sunset Boulevardon elgázolta a népszerű színész Raul Roulien feleségét, a brazil táncosnő Tosca Izabelt, aki belehalt sérüléseibe. Bár a rendőrség és a bíróság is vétlennek mondta Hustont, a közvélemény megítélését súlyosbította Huston néhány hónappal korábbi, még lezáratlan ügye, amikor Huston részegen vezetve kisodródott az autójával az útról, és olyan erővel csapódott neki egy másik, parkoló kocsinak, hogy a vele utazó barátnője, Zita Johann színésznő kirepült a szélvédőn és komoly fejsérülést szenvedett.

Gig Young

Az ötvenes évek népszerű karakterszínészét kétszer jelölték Oscar-díjra (Come Fill the Cup, 1951 és A nagy riport, 1958), végül akkor nyerte el a díjat – Sidney Pollack 1969-es nyomasztó A lovakat lelövik, ugye? című filmjének mellékszerepéért –, amikor alkoholizmusa kezdett súlyosbodni. Az 1970-es években már alig kapott szerepet, de úgy tűnt, a korábban négy zátonyra futott házassága után legalább a magánélete rendeződik. Aztán persze éppen hogy nem.

A lovakat lelövik, ugye? (Gig Young és Susannah York) Forrás: AFP

1978. szeptember 27-én feleségül vette a nála 33 évvel fiatalabb, 31 éves Kim Schmidt német újságírónőt és színésznőt – holttestüket 3 héttel később, 1978. október 19-én találták meg manhattani lakásukban. Bár az okok a mai napig tisztázatlanok, a helyszínen talált nyomok alapján a rendőrség megállapította, hogy a függősége miatt pszichiátriai kezelés alatt álló Oscar-díjas színész először agyonlőtte a feleségét, majd magával is végzett.

Charles S. Dutton

A három Emmy-díjas, Golden Globe-jelölt színész jóval azelőtt került börtönbe emberölésért, hogy befutott színész lett. A kamaszként állandóan bajt kereső Dutton 1967-ben, 16 éves korában egy kocsmai szóváltást követően megölt egy férfit, aki szerinte késsel támadt rá – s bár a bíróság figyelembe vette a védekezést, Dutton 5 év börtönbüntetést kapott, de jó magaviselete miatt 18 hónap múlva szabadulhatott.

Később rablásért és tiltott fegyverviselésért, valamint a próbára bocsátás feltételeinek durva megszegéséért ismét börtönbe kellett vonulnia 3 évre, amit újabb nyolc évvel megtoldott a bíróság, miután Dutton rátámadt az egyik őrre. A fiatalkori indulat csak akkor kezdett csillapodni benne, amikor egy másik elítélt megkéselte és majdnem belehalt sérüléseibe. A börtönben kezdett drámafoglalkozásokra járni, eleinte indulatkezelő terápiás céllal, és szintén a börtönben érettségizett, illetve szerzett főiskolai diplomát. 1976-ban, 25 éves korában szabadult, beiratkozott a baltimore-i Towson Egyetem drámatagozatára, majd a Yale Egyetemen színészi diplomát is szerzett.

A végső megoldás: Halál (Charles S. Dutton és Sigourney Weaver) Forrás: 20th Century Fox

1984-ben mutatkozott be a Broadway-n, egy évvel később első filmszerepét is megkapta (Macskaszem), azóta olyan filmek karakterszínésze, mint A végső megoldás: Halál, a Hetedik, a Ha ölni kell, a Cuki hagyatéka vagy a Gótika.

Lapozzon, cikkünk a következő oldalon folytatódik!