A baloldal által körberajongott A besúgó című magyar sorozatról, bár megpróbálták elhitetni, hogy mindenhol a világon nézik, elképesztően-iszonyatosan-szörnyen sikeres és hamarosan folytatás készül hozzá, de mára világosan kiderült: nem lesz második évad. Sőt, a produkciót néhány hete eltávolították a kínálatból. A döntés hátterében - állítólag kizárólag - az HBO-nak és az anyacégének, a Warner Bros. Discoverynek az összeolvadása áll, és mint egy ma kiadott sajtóközleményből kiderült: a teljes közép-európai és skandináv régióban leállítják a saját gyártású filmek készítését.

Miközben továbbra is azon dolgozunk, hogy az HBO Maxot és a Discovery+-t egyetlen globális streamingszolgáltatásba egyesítsük, amely a Warner Bros. Discovery tartalmainak széles skáláját kínálja, felülvizsgáljuk a meglévő szolgáltatásaink kínálatát. Ennek a folyamatnak a részeként úgy döntöttünk, hogy eltávolítunk korlátozott mennyiségben néhány saját gyártású műsort az HBO Maxról, valamint leállítjuk az északi és a közép-európai országokban a saját produkciók készítését. Emellett leállítjuk az elmúlt években indult fejlesztéseinket Hollandiában és Törökországban is

– olvasható a Varietyben publikált sajtóközleményben, amelyben egyébként hangsúlyozzák, hogy az említett piacok iránti elkötelezettségük nem változott (vagyis annyira elkötelezettek, de pénzt nem adnak európai filmekre...), és az említett régiókban továbbra is terveznek helyi produkciókat vásárolni harmadik féltől.

HBO MaxHBO

Ennek az áldozata a baloldal által (főleg a legelején) körberajongott A besúgó című sorozat: bár a készítők azt kommunikálták, folytatni tervezik, mára azonban biztossá vált: nem lesz második évad.

A besúgó körül kitaláltak egy hihetetlen keletkezéstörténetet is, és egyéb megmosolyogtató részleteket. A zagyva történelmi ferdítések mellett legalább annyira zavart meglehetősen sok nézőt a félamatőr színészi teljesítmények sora - gondolva elsősorban a címszereplőt játszó fiatalemberre vagy a KISZ-titkárnőt alakító fiatal nőre.

A cég a francia és a spanyol tartalmakat megkíméli, nyilvánvalóan az említett nyelvterületek mérete miatt, a spanyol produkciók egyébként is rendkívül sikeresek Latin-Amerikában is. A Warner Bros. Discovery hárommilliárd dolláros adósságot halmozott fel, ez is állhat a költségcsökkentés hátterében.