Meglepően szórakoztató A Thor: Szerelem és mennydörgés, ellenben annál szomorúbb látni, hogy egy rendkívül tehetséges rendezőt miként darál be Hollywood, a produkcióban pedig hiába tűnnek fel olyan sztárok, mint Natalie Portman vagy Christian Bale, mindannyian csupán árnyékuk önmaguknak.


Igaza volt Martin Scorsese-nek, amikor azt állította, a Marvel-adaptációk lényegében nem filmek, hanem vidámparki produkciók, hiszen nincsenek bennük valós személyiségek, igazi drámák, azaz lényegében semmi, ami a hétköznapi problémákról és a mindennapi életről szólna.

De el kell ismerni, a képregényfilmek eleinte, ha másként nem is, de bazári szórakozásként remekül funkcionáltak és frissnek hatottak: a 2012-es Bosszúállók-ig mindig képesek voltak újat mutatni, a látványvilágot pedig tovább fokozni. Aztán tíz évvel ezelőtt a számítógépes effektusok nagyjából elérték a csúcspontjukat, ma már csak öt-tíz százalékot lehet csiszolni az akkori trükkökön, igazán forradalmi fejlődés nem történt azóta. És ezzel párhuzamosan a szuperhős-történetek is egyre önismétlővé és unalmassá váltak.

Thor: Szerelem és mennydörgésForrás: Fórum Hungary

Érdekesnek mondható kísérletek azért akadtak, néhány hónapja a Doctor Strange az őrület multiverzumában üdítő volt, hogy ha igencsak óvatosan és családbarát módon is, de a Gonosz halott-trilógiát jegyző Sam Raimi legalább megpróbált némi horrort csempészni a népszerű mágus kalandjába. Mindez a Thor: Szerelem és mennydörgés-ben is megjelenik egy-egy nyomasztóbb pillanat erejéig, de a Marvel természetesen nem mer kockáztatni és lemondani a tizenéves, azaz a leggyakrabban moziba járó korosztályról, így álmatlan éjszakákra ezúttal sem számíthatunk.

A hangsúly egyébként is a mások mellett a Stranger Things című sorozattal feltámasztott, nyolcvanas éveket retrózó hangulaton és látványvilágon van, ez az első előzetesből is kiderült: már a betűtípus is egy Commodore 64-es játékra emlékezet, akárcsak az elnagyolt karakterek, az aláfestő zenék között pedig olyan slágerek csendülnek fel, mint a Guns N' Roses-tól a Sweet Child O' Mine.

Thor: Szerelem és mennydörgésForrás: Fórum Hungary

 

A stílust tehát minden egyéb fölé helyezték. És hát külső jegyek tekintetében Taika Waititi ritka virtuóz rendező, minden jelenetébe mérhetetlenül sok vizuális poént képes elhelyezni, egy-egy képkocája olyan, mint a Tesz-vesz város: legszívesebben kimerevítenénk, hogy alaposan, minden részletre kiterjedve szemrevételezzük.

Ha kis költségvetésből dolgozik, akkor az egyéni stílusához tartalom is párosul, a Vademberek hajszája, a Hétköznapi vámpírok, de különösen az Oscar-jelölt Jojo nyuszi kitűnő példái mindennek, azonban ha egy nagy stúdiónak kell dolgoznia, akkor letörik a szarvát: családbarát keretek között szabadjára engedheti ugyan a fantáziáját a képi világ terén, de elbeszélésmód tekintetében valószínűleg folyamatosan egyeztetni kell a producerekkel.

Így az első Thor-filmje, a Ragnörök nem fukarkodott a szellemes pillanatokban, mégsem vált emlékezetessé, az új epizódra ugyanez igaz: eteti magát, mint a gyorskaja, de az étteremből kilépve már nem emlékszünk az ízére.

Már csak azért sem, mert a történetnek nincs igazán tétje és jelentősége: feltűnik egy új főgonosz, aki egy különleges karddal az istenekkel is képes végezni, így a címszereplő élete veszélybe kerül – azonban talán nem lövünk le hatalmas fordulatot azzal, ha eláruljuk, a hős néhány társával együtt végül legyőzi a gonoszt, a béke helyre kerül és megy mindenki a maga dolgára. Azaz egy kerek sztoriról van szó, amelynek megértéséhez nem feltétlenül szükséges látni az előző epizódokat, miként ezt sem, ha később szeretnénk csatlakozni a Marvel-univerzumba, hiszen semminek semmi következménye.

Thor: Szerelem és mennydörgésForrás: Fórum Hungary

Az új Thor-epizód sem látványában, sem dramaturgiájában nem szolgál újdonsággal: szerethető és kedves kalandfilm, de ugyanennyire felesleges is egyszerre. És legfőképpen tehetségek sorának a totális elpazarlása. Nem gondoltuk volna, hogy valaha ilyet írunk, de Chris Hemsworth kezd valódi színésszé válni, brillírozik azokban a jelenetekben, amelyekben kifejezetten humorosan ábrázolja a a mennydörgés istenének emberi oldalát. Natalie Portmanről ellenben korábban is tudtuk, hogy kiváló színésznő, itt azonban női Thorként csupa olyan jelenetet kapott, amelyet egy átlagos modell is eljátszhatott volna. Chistian Bale pedig egyszerre sótlan és ripacs alakítást nyújt.

És úgy tűnik, Taika Waititi az új generáció Peter Jacksona: azaz szintén egy rendkívül egyedi új-zélandi rendező, aki hazájában kitűnő alkotásokat forgatott, Hollywoodban azonban nagyköltségvetésű butaságokra herdálja el a tehetségét.